Karsai: Magyarország úttörő volt a zsidó törvények meghozatalában
2012. november 29. 09:56 MTI
Magyarországnak úttörő szerepe volt a zsidó törvények meghozatalában a numerus clausus (zárt szám) törvény 1920-as megszavazásával az első világháború utáni Európában - mondta Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem tanára egy kerekasztal-beszélgetésen Budapesten szerdán.
Korábban
Kovács M. Mária történész Törvénytól sújtva - A numerus clausus Magyarországon, 1920-1945 című, újonnan megjelent könyve kapcsán tartott rendezvényen az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra: Teleki Pálnak nemcsak a felsőoktatásba felvehető hallgatók nemzetiségi arányát meghatározó numerus clausushoz, hanem az 1938-as úgynevezett első zsidótörvényhez is volt köze. A kötet fontos tanulságának nevezte, hogy 1920 és 1945 között a kontraszelekció folyamatos volt.
Karsai László kiemelte: 1940 nyara előtt a náci Németország semmiféle nyomást nem gyakorolt Magyarországra a tekintetben, hogy bevezessék a zsidóságot diszkrimináló további törvényeket, emiatt a magyar politikai elit némi késéssel, "lassan, félve, óvatosan követte a nagy német példát". Mint közölte, a könyv bemutatja, hogy a numerus clausust gyakorlatilag soha nem vonták vissza, és a Horthy-korszakban végig jelen volt az antiszemitizmus akkor is, ha 1920 és 1938 között nem hoztak újabb zsidótörvényt. Emlékeztetett arra is, hogy a diákok mindvégig követelték az egyetemeken a "zsidó kvóta" betartását.
Úgy fogalmazott: a korabeli rendszer által hangoztatott mítosz szerint 1928-ban visszavonták a numerus clausust, holott a felvételi bizottságok továbbra is megvizsgálták a jelöltek felmenőit. Szavai szerint a numerus clausus megszavazásakor az akkori politikai elit "érezte, hogy valami disznóságot csinál", ami abból is lemérhető volt, hogy a kormány jelentős része és a nemzetgyűlés kétharmada nem vett részt a szavazáson.
Karsai László megjegyezte: a könyvben megjelenik a nőellenesség is, miszerint meg akarták akadályozni, hogy a nők továbbtanuljanak, e mögött pedig az a megfontolás rejlett, hogy az akkori tapasztalatok alapján a zsidó családok az átlagnál magasabb arányban küldték lányaikat egyetemekre. Hozzátette: a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontnak "fülsiketítően sikerült hallgatnia" a Gyöngyösi-ügyben, holott 2010-ben az intézmény előző vezetése alatt a részükről még voltak antiszemitizmus elleni fellépések.
Kovács M. Mária arról beszélt, hogy a könyvvel kifejezetten az volt a célja, hogy bizonyos szépítő mítoszokat eloszlasson, amelyek rárakódtak a numerus clausus törvényre. Megemlítette, hogy Klebelsberg Kunó kultuszminisztert havonta váltakozva hívták hol filoszemitának, hol antiszemitának, mert álláspontja mindig más volt. A történész reményét fejezte ki, hogy a könyve kapcsán történészi vita alakul ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap