Ugyanolyan gátakat építettek a hettiták, mint mi
2012. november 15. 08:43
Az Észak-Anatóliában, Alacahöyükben több mint 3000 évvel ezelőtt épült gát tanulmányozásából leszűrhető, hogy az ókori hettiták jóval megelőzték a korukat, s a ma ismert elven építették meg duzzasztógátjaikat.
Korábban
Az ókori hettiták Hatti történelmi régióban, a Halüsz-folyó felső folyása mentén, Törökország középső részén éltek. A hettita nyelv az általánosan elfogadott álláspont szerint az első ismert indoeurópai nyelvként vonult be a történelembe, mint annak kihalt anatóliai ágához tartozó nyelv. A hettiták birodalma volt az első igazi vaskori állam, amely híres volt kiváló harci kocsisairól. Birodalmuk az i. e. 14-13. század között élte fénykorát, fővárosuk az 1986-ban világörökség részévé nyilvánított Hattuszasz (Hattusa) volt.
2002-ben török régészek egy csoportja az Ankarától 160 kilométerre északkeletre lévő, 2500 lakosú Alacahöyük mellett kezdett ásatásokat a korábbi gát térségében. Négyévi munkával nemcsak feltárták, de helyre is állították azt a mintegy 50 méter magas gátat, amely mögött 25-30 ezer köbméteres víztároló alakult ki, és újra működésbe hozták az antik öntözési rendszer csatornáit, ülepítő medencéit is.
Az eredeti gátat IV. Tudhalijas hettita király építtette kilenc másik hasonló vízművel együtt, de csak ennek maradtak fenn az alapjai. Jelenleg a világon ez az egyedüli gát, amely 3250 évvel megépítése után visszakapta eredeti funkcióját. Az ókori gát kőből és agyagból épült ugyanolyan elvek alapján, mint a mai gátak, amelyeknél persze betont alkalmaznak, bár még ma is vannak olyan gátak, amelyekben agyag helyettesíti a betont.
Az ásatások során feltárt gát tanulmányozásából azt a következtetést vonták le a régészek, hogy az ókori gátak hasonló módon épültek, mint a mai modern társaik. „Ásatásokat folytattunk a területen, de nem tudtuk teljesen feltárni a gátat. Ugyan a gát 3250 évvel ezelőtt épült, de a hettiták ugyanazt a technikát alkalmazták, mint amit ma ismerünk; cement helyett agyagot használtak fel. Ez azért fontos számunkra, mert a hettiták tudták, hogy lehetetlen élni Anatóliában gátak nélkül” – fejtette ki az alacahöyüki ásatás vezetője, Aykut Çınaroğlu.
Çınaroğlu tájékoztatása szerint a dendrokronológiai vizsgálatok megmutatták, hogy a térség lakóit komoly kihívások elé állították a száraz időszakok, amelyek egy hatalmas, Spanyolországig húzódó sávban éreztették hatásukat. Ezen időszak alatt összesen 11-13 gát épült Anatólia középső részén, az Aacahöyüknél feltárt viszont az egyetlen olyan közülük, amelyet egyszerre használtak öntözésre és biztosította az ivóvízkészletet a térség lakói számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.