Történelmi karnevál Szombathelyen
2012. augusztus 24. 13:25 MTI
Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, a főtéren a Vesta-szüzek kegyhelyén fellobbant a karnevál lángja csütörtök este. A szervezők több mint százezer látogatót várnak a vasárnap estig tartó rendezvénysorozatra.
Korábban
A karnevált Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere nyitotta meg, aki felidézte, hogy már az 1960-as években rendeztek Szombathelyen karnevált, így sokaknak lehet emléke az egykori jelmezes felvonulásokról.
A karnevált 2000-től rendezik meg újra, a rendezvénysorozat Közép-Európa egyik legnagyobb történelmi karneválja - fűzte hozzá. A legnagyobb látványosságának természetesen idén is a fáklyás, jelmezes felvonulás ígérkezik, amely pénteken este és szombaton este is 19 órakor kezdődik.
A karneváli forgatagban ismét megelevenedik a kétezer éves város múltja, az alapító rómaiaktól, germánokon és honfoglaló magyarokon át a középkori lovagokon, a reneszánsz és barokk kor előkelőségein keresztül egészen a reformkor ismert alakjaiig.
A felvonuláson az ország több pontjáról, sőt külföldről is részt vesznek hagyományőrző csoportok, és egyre többen öltenek korhű ruhát a városba érkező vendégek is. Szommer Ildikó fesztiváligazgató tájékoztatása szerint 18 helyszínen zajlanak vasárnap estig a különböző rendezvények.
A hagyományoknak megfelelően idén is kinyit a főtéren az Öreg Város Vására, ahol 170 kézműves kínálja termékeit. Kinyit a Borok utcája és a Sörtér, péntektől vasárnapig folyamatosan üzemel a Fórum Színpad. A Történelmi Témaparkban gladiátorküzdelmek zajlanak, a Romkertben "rabszolgavásárt" is tartanak. Szórakoztató és kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Művészetek utcája, a Kalandvár, a Savaria Múzeum, a Keleti Kávézó és Bazár, valamint a Civil Korzó.
A Savaria Történelmi Karnevál idén sem lehet meg Karneválszínház nélkül. A megyeháza udvarán felállított színpadon idén Ovidius Átváltozások című darabját adják elő, melyben Jordán Tamást, Szabó Győzőt és Eszenyi Enikőt is láthatják a színházrajongók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap