Fasiszta hős előtt tisztelegnek az olaszok
2012. augusztus 23. 08:58
Politikai vita robbant ki azt követően, hogy Olaszországban emlékművet avattak Rodolfo Graziani fasiszta tábornok tiszteletére, akit háborús bűnök miatt ítéltek el. Rehabilitációjára szülőfalujában, egy Róma melletti településen került sor.
Korábban
Hatalmas felzúdulást váltott ki Olaszországban, hogy a háborús bűnök miatt elítélt tábornagy, Rodolfo Graziani emlékére mauzóleumot és emlékparkot avattak egy Róma melletti faluban – mindezt adófizetői pénzből.
Rodolfo Graziani az Etiópia és Líbia elleni gyarmati háborúk parancsnoka volt, aki tömeges mészárlásokat hajtott végre és vegyi fegyvereket vetett be.
„Lehetséges, hogy megengedjük, elfogadjuk, vagy szimplán toleráljuk, hogy ma, 2012-ben parkot és múzeumot építünk a fasiszta generálisnak és miniszternek, Rodolfo Grazianinak?” – tette fel a kérdést Esterino Montino, a Demokrata Párt laziói vezetője, rámutatva arra, hogy Graziani a harmincas években emberiesség elleni bűnöket követett el Etiópiában – adta hírül a La Repubblica.
Grazianit háborús bűnök elkövetése miatt 1948-ban 19 évre ítélték, de két év után szabadult, 1955-ben természetes halállal halt meg.
A BBC riportja szerint Olaszország bizonyos részein még mindig nagy kultusza van a fasizmusnak, amely annak ellenére tartja népszerűségét, hogy a háború után szentesített alkotmány megtiltotta a fasiszta pártok szervezését. Hivatalosan eddig még nem tiltakoztak ellene, de tény, hogy az ünnepségen Affile polgármestere is részt vett, akinek a társaságában a Vatikán egyik képviselője is jelen volt.
A mai generáció előtt szinte teljesen ismeretlen férfi ragadványneve a "fezzani mészáros" volt, mivel a líbiai háború során sorozatban rendelte el a helyiek kivégzését, miközben az észak-afrikai országban (Cyrenaica) tartományi parancsnokként tevékenykedett. De ő volt az is, aki a másik gyarmati háborúban mérges gázt és vegyi fegyvereket vetett be az etióp törzsek ellen az akkor még Abesszíniának nevezett országban.
A háború végéhez közeledve a Mussolini bizalmába férkőzött férfit a Duce a rövid életű fasiszta állam, a Salói Köztársaság védelmi miniszterévé nevezte ki. 1944 decemberében az olasz csapatok élén megnyerte a garfagnana-i ütközetet, amely a tengelyhatalmak egyik utolsó katonai sikereként vonult be a történelemkönyvekbe.
Az olasz La Repubblica tudósítása szerint a mauzóleum 127 ezer euróból valósult meg, s a megnyitón mintegy száz ember tette tiszteletét. Ahol Ercole Viri polgármester leszögezte: az emlékmű fontos nemzeti értékkel bír, a kritikák pedig „üres fecsegések”. A falu honlapján elérhető képek egyike szerint Graziani a település „híres fia”, míg a mauzóleum falán a következő szavak olvashatók: „szülőföld” és „becsület”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Egyiptom
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A régészet világából is sokat merített az egyik legnépszerűbb krimiíró, Agatha Christie
- Kannibalizmus, kasztráció, halál és újjászületés: mit hittek az ókorban a világ keletkezéséről?
- Utódai – és talán az istenek is – bosszút álltak Egyiptom vallásújító fáraóján
- Mérgező folyadékkal próbálta gyógyítani magát Hatsepszut királynő
- Vallást váltott és állampolgárságát is kockára tette a szerelemért Omar Sharif
- Az egyiptomi Ptolemaioszok idején már könyveket készíthettek papiruszból
- A legjobb túlvilági élet kulcsát rejtette az egyiptomi Halottak Könyve
- Ozirisz antik bronzszobrai kerültek elő Lengyelországban
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet tegnap
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét tegnap
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban tegnap
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken tegnap
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen tegnap
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth tegnap
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya tegnap
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője 2023.09.20.