2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

"Legomúmiákat" tártak fel Skóciában

2012. július 10. 10:05 MTI

Két "legomúmiát" tártak fel Skóciában; az eredetileg a tőzegmocsárban konzervált háromezer éves testeket hat ember földi maradványaiból "rakosgatták össze".

A férfi és a nő múmiáját több mint egy évtizede fedezték fel a Külső-Hebridákhoz tartozó South Uist-szigeten, a Cladh Hallan-i lelőhelyen, az i.e. 11. századi prehistorikus falu házai alatt. A holttesteket magzati pózban helyezték végső nyugovóra 300-600 évvel a haláluk után - olvasható a National Geographic hírei között.

A csontvázak állapota és szerkezete alapján a tudósok már korábban megállapították, hogy a testeket a tőzegmocsárban csak annyi időre helyezték el, míg konzerválódtak, majd kiemelték őket, s csak évszázadokkal később temették el újra.

Terry Brown, a Manchesteri Egyetem régészprofesszora szerint azonban voltak arra utaló jelek, hogy a mocsári múmiák esete sokkal bonyolultabb, mint első látásra tűnt volna. A női csontváz esetében például az állkapocscsont feltűnően nem illett a koponya többi részéhez, így Mike Parker Pearson, a Sheffieldi Egyetem kutatója javasolta a DNS-vizsgálatokat.

A DNS-mintákat a női csontváz állkapocscsontjából, a koponyájából, a felső és alsó végtagjaiból vették, s az eredmények arról tanúskodtak, hogy a földi maradványok több különböző személytől származtak, olyanoktól, akik semmiféle rokonságban sem álltak egymással.

Ám míg a nő esetében a csontok körülbelül egyazon időből származtak, a férfimúmia "alkotóelemeinek" egykori tulajdonosai között több száz év a korkülönbség. "A Cladh Hallan-i múmiák másik sajátossága az igen jó állapotban fennmaradt csontok. A tőzegmocsár savas, oxigénhiányos közeg, amely meggátolja a baktériumokat, hogy lebontsák a szerves anyagokat. Másrészt a savas közeg megtámadja a kalciumalapú anyagokat, így a mocsári múmiák esetében jobb állapotban maradnak fenn a lágyszövetek, mint a csontok" - ismertette Gill Plunkett, a belfasti QueenÍs Egyetem paleoökológusa, aki nem volt részese a kutatásnak.

Mint kifejtette, a két mocsári múmia csontváza még mindig igen jó állapotban van, megőrződtek az ízületek, vagyis még azelőtt emelték ki őket a lápból, hogy a váz károsodhatott volna, de a lágyszövetek már konzerválódtak. Amikor a múmiákat a földbe temették, a lágyszövetek kezdtek el lebomlani.

A kutatók nem tudják, hogy mi célt szolgáltak a "legomúmiák" - lehet, hogy ily módon akartak létrehozni egy jelképes őst, aki az egész törzset jelenítette meg. "Úgy tűnik, hogy nem a személy a fontos, hanem a kép, nem egy különálló identitásról van szó, hanem valaminek a jelképéről" - fejtegette Terry Brown.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár