2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálhatták Keresztelő Szent János csontjait

2012. június 18. 08:49

Tudósok szerint az egyik bulgáriai középkori templomban talált csontdarabkák Keresztelő Szent Jánoshoz tartozhattak. Az egyik ujjperc vizsgálata után a kutatók megállapították, hogy a csontok mind egy embertől származnak, aki az i.sz. 1. században élt a Közel-Keleten. Az emberi maradványok mellett három állati eredetű csontot is találtak az ereklyetartóban.

Arra természetesen nincs lehetőség, hogy a kutatók minden kétséget kizáróan megállapítsák, valóban a Jézus Krisztust megkeresztelő szenthez tartoznak-e az emberi maradványok. Azonban a csontokat tartalmazó szarkofág mellett találtak egy másik tartót is, amelyen Szent János neve és ünnepének dátuma, azaz június 24-e olvasható. A radiokarbonos vizsgálatok kiderítették, hogy ez az időszámításunk szerinti első századból való, s megegyezik az Újszövetség dátumával.

„Van néhány adatunk, ami igen érdekes” – nyilatkozta Thomas Higham, az Oxfordi Egyetem kutatója. „Mindezek alapján arra következtethetünk, hogy a csontok egy Közel-Keletről származó férfitől eredeztethetőek.” A csontokat kér bolgár régész, Kazimir Popkonstantinov és Rossina Kostova találta meg az 5-6. században épült Sveti Ivan (Szent Iván) szigetén lévő templomban. Az oltár alatt a régészek egy 15 centiméteres márványszarkofágot is találtak, amelyben hat emberi és három állati csont volt. Később a kutatók fél méteres távolságra ráleltek a vulkanikus tufából készült második tartódobozra is, amelyen ez volt olvasható: „Uram, segítsd meg a te Tamás szolgád!”, mellette pedig a már említett név és a dátum.

Az emberi csontok között ujjpercet, fogat, koponyadarabot, egy bordát és egy karcsontot találtak a kutatók, akik az ujjpercből vett szerves anyagok vizsgálata után megállapították, hogy a csontok mind egy embertől származnak. „Leginkább attól féltünk, hogy a maradványok modern DNS-sel fertőződtek meg, így nem mutatják majd ki a csontok valódi korát” – fejtette ki Hannes Schroeder oxfordi kutató. „Azonban a vizsgálatok bebizonyították, hogy valóban régi, több száz éves maradványokkal állunk szemben.”

Meglepő módon a három állati csont (egy juhtól, egy szarvasmarhától és egy lótól származó) 400 évvel idősebb az emberi csontoknál. A kutatók szerint a három csontot egy időben helyezték az oltár alá, amire kétféle magyarázatot adtak: vagy meg akarták gyalázni a szent csontjait vagy egy jószándékú laikus még lenyűgözőbbé kívánta tenni az ereklyét, s kiegészítette néhány újjal is.

Georges Kazan oxfordi tudós kutatásai szerint a Keresztelő Szent Jánostól származó ereklyék a 4. században Konstantinápolyon keresztül hagyhatták el Jeruzsálemet. Semmi sem bizonyítja, hogy az ereklyék valóban a szentté voltak, ám a kutatók kizárni sem tudták ennek lehetőséget. A középkorban rendkívül sok volt a hamis ereklye: Jézust például a keresztfára maximum három vagy négy szeggel szegezték fel, azonban legalább 30 ilyen ereklyét tiszteltek abban az időben. Kálvin egyszer össze is írta, hogy a keresztfa ereklyékből akár egy komolyabb hajót is elkészíthetnének. De egy 2007-es tanulmány azt is megállapította, hogy az egyik francia templomban évszázadokig Jeanne d’Arc földi maradványaiként tisztelt ereklye valójában egy egyiptomi múmiáé volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár