2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megkezdődött a Jáki templom felújítása

2012. április 25. 14:00 MTI

Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el Rátkai László plébános.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) kapott 150 millió forintos támogatásból a templom főhajója feletti tetőrész cserépborítását cserélik, a tetőzet szigetelését végzik el, valamint a két torony külső rekonstrukciója valósulhat meg. Hozzátette: évek óta gondot okozott, hogy a tetőszigetelés hiánya miatt télen a porhó bejutott a templom belsejébe.

Varga Dezső, a Szombathelyi Egyházmegye projektirodájának vezetője közölte: a mostani munka döntő többségét a XIII. századi szobordíszek, épületszobrászati díszítő elemek, kockadíszek, úgynevezett "kváderek" konzerválása, restaurálása, illetve a Schulek Frigyes tervei alapján elvégzett XIX. századbeli pótlások, kockadíszek helyreállítása teszi majd ki. Elmondta azt is, hogy a kivitelezésre közbeszerzési pályázat alapján a Reneszánsz Ztr. kapott megbízást. A munkálatokat szerették volna már áprilisban elvégezni, ám azok megindítását az időjárás késleltette. Szerződés szerint a restaurálási munkákat is magában foglaló felújításnak május végéig kell befejeződnie.

A Szombathelyi Egyházmegye márciusban pályázatot adott be a jáki templom felújításának folytatására, erről azonban még nem született döntés - közölte Varga Dezső, aki szerint a templom teljes rekonstrukciója csak több lépésben, évek alatt valósulhat meg, hiszen az a becslések szerint 1 milliárd forintba kerülne.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár