Az apartheid elleni harc hősére keresztelik át Pretoriát
2011. november 22. 13:43 MTI
A dél-afrikai fővárost, Pretoriát legkésőbb a jövő év végén Tshwane névre keresztelik, főbb útjai pedig az apartheid elleni harc hőseinek nevét fogják viselni - jelentette be a város polgármestere kedden a Pretoria News című napilap szerint.
Korábban
Az 1994 óta hatalmon lévő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) már régóta arra készül, hogy elfogadtassa az afrikai Tshwanét (ejtsd: csvane), mivel a főváros jelenlegi neve az egykori búr telepesek egyik hősének, a politikus és hadvezér Andries Pretoriusnak az emlékét idézi, aki egy 1838. decemberi csatában hatalmas vereséget mért a bennszülött zuluk tízezres seregére.
A névváltoztatást 2005-ben egyszer már majdnem jóváhagyták, a hatóságok azonban a nemzeti egységre hivatkozva meghátráltak a fehér bőrű lakosság egy részének erőteljes tiltakozása láttán. A Pretoriát körülölelő, elővárosokból és más településekből álló 2,5 millió lakosú közigazgatási egységet és a várost átszelő folyót ma is Tshwanénak nevezik. A most újra beígért fővárosi névváltoztatások végrehajtásához a kormány önkénteseket toboroz.
"Amikor azt mondjuk, hogy meg akarjuk változtatni a város nevét (...) az utcák elnevezését pedig a mi harcunk (az apartheid, a fekete bőrű lakosság elnyomását szolgáló faji elkülönítési politika elleni küzdelem) hőseinek nevével akarjuk felváltani, ők arról beszélnek, mennyibe fog ez kerülni" - mondta az ellenzőkre utalva az ANC polgármestere, Kgosientso Ramokgopa. Leszögezte: állják a szükséges kiadásokat, ha ezzel biztosíthatják, hogy az ország történelme megfelelően tükröződjék az új elnevezésekben.
"Ennek a városnak a vezetőiként biztosíthatjuk önöket, hogy a város minden közterületét és jelképét megváltoztatjuk" - tette hozzá, fel is sorolva néhány, már eldöntött névcserét. A búrok hőseinek és az 1990-es évek elején megdöntött apartheid rendszer vezetőinek nevét viselő főútvonalak bizonyosan át lesznek keresztelve, de ez a sors vár Pretoria központi sugárútjára, a Church Streetre is.
"A Church Streetet, a belváros leghosszabb utcáját az elsők között kell sorra venni" - jegyezte meg a polgármester. Ramokgopa egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jelenlegi Nelson Mandela út - amely ma egyedüliként viseli "az új Dél-Afrika" valamely híres személyiségének nevét - igen rövid. "Valójában ez a Nelson Mandela iránti tisztelet hiányáról tanúskodik" - vélekedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap