2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújul a műemlék magtár Szákszenden

2011. augusztus 25. 09:46 MTI

Megkezdték a Komárom-Esztergom megyei Szákszenden a barokk stílusban épült egykori magtár életveszélyessé vált tetőszerkezetének felújítását - közölte a polgármester.

László Kálmán tájékoztatása szerint a 15 millió forintot meghaladó felújításhoz ötmillió forintot nyert a község a Nemzeti Kulturális Alaptól, 3 millió kamatmentes hitelt kapott a megyei önkormányzattól, míg a fennmaradó részt saját költségvetésből biztosították.

A polgármester felidézte, hogy szakértők életveszélyesnek nyilvánították az épületet, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kötelezte az önkormányzatot a veszélyhelyzet megszüntetésére. A legkritikusabb állapotban a több mint ezer négyzetméteres épület tetőszerkezete volt, ezért elsőként ennek helyreállítását kezdték meg. A későbbiekben szeretnék az épületet is felújítani, ahol a tervező Fellner Jakab emlékére emlékszobát rendeznének be, és itt helyeznék el a falumúzeumot.

A volt magtár otthont adna egy búzatermesztési kiállításnak, valamint emlékhelyeket alakítanának ki a régi szovjet laktanyáról és a Pápa-Tatabánya-vasútvonalról, de művészeti alkotóházként való hasznosítás is elképzelhető - mondta el a polgármester.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár