Jane Austen csak a szerkesztője miatt lett sikeres
2010. október 25. 15:45 The Guardian, MTI
Jane Austennak sem a helyesírása, sem a központozása nem volt olyan tökéletes és nyomdakész, ahogy az bátyja híres mondása nyomán közkeletűvé vált az egyik legnépszerűbb angol regényírónőről. Erről egy oxfordi professzor számolt be a hétvégén kutatásai nyomán.
Korábban
Henry Austen 1818-ban, a 41 évesen elhunyt írónő halálát követő évben jelentette ki, hogy "minden készen került ki a tolla alól". Kathryn Sutherland, az angol nyelv és irodalom oxfordi professzora - aki oroszlánrészt vállalt egy mától elérhető, ingyenesen hozzáférhető internetes Austen-archívum létrehozásában - azonban egészen más következtetésre jutott.
"Úgy gondolom, kísérleti alkotói tehetsége kárára egyszerűen túlbecsültük tökéletes angol stilisztaként" - fogalmazott a kutató, aki a digitalizálásra szánt 1100 oldalnyi Austen-kéziratot megvizsgálta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy felfedezése nem csorbítja Austen nagyszerűségét, csupán némiképp változtat a róla kialakult képen.
"A központozása sokkal szabadabb, a szöveg kapkodva, nagy sietséggel íródott, de valami olyasmit csinált, ami merőben kísérleti jellegű: az élő beszédhez hasonló szöveget alkotott, nem lecsiszolt prózát, nem engedte, hogy a szereplők kifejtsék a gondolataikat egy-egy megszólalásukkor, hanem egymás szavába vágtak" - magyarázta a szakértő.
Austen angol köznemesi köreiben játszódó, szatirikus hangot sem nélkülöző romantikus regényei olyan olvasmányosak, főhősnői olyan élők, hogy nemcsak könyvei népszerűek a mai napig, de számos filmváltozat is született belőlük. Sutherland szerint Austen műveinek szerkesztője, a John Murray kiadónál dolgozó William Gifford komoly munkát végzett a kéziratokon, amíg nyomdakész formába kerültek.
Austen első három regénye, az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, valamint a Mansfield Park első változata még nem Murray kiadásában jelent meg - ezek hibáiért az elemzők korábban mindig a rossz nyomtatást okolták. Az oxfordi kutató azonban úgy véli: éppenséggel ezeknek a regényeknek a stílusa állt legközelebb az eredeti kéziratokéhoz. "Az a magas színvonalúan letisztult központozás és tömör stílus, amelyet az Emmában vagy a Meggyőző érvekben látunk, egyszerűen nincs meg a kéziratban" - állítja Kathryn Sutherland
Felidézte, hogy a tudós Robert Chapman, aki a huszadik század elején tekintett bele a kéziratokba, ugyancsak megdöbbent. "Le volt sújtva, és így fakadt ki: bárcsak elpusztíthatnánk a kéziratokat, hogy ne zavarják meg azt a képet, amelyet Austenról őrzünk!" A kutatónő ezzel szemben úgy vélekedett, az eredeti dokumentumokból egy kísérletező szerző képe bontakozik ki, aki éppenséggel jobb dialógusokat és beszélgetéseket írt, mint amit nyomtatásban olvashattunk könyvei szerkesztett változatában.
Az Austen-kéziratok digitalizált változatait egybegyűjtő online archívum a www.janeausten.ac.uk portálon olvashatják az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Érzelmi hullámvasút – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05