Budapest kincseiből nyílik kiállítás Londonban
2010. szeptember 19. 22:44 MTI
A budapesti Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményéből nyílik a maga nemében eddig példátlan kiállítás a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts).
Korábban
A brit főváros egyik legpatinásabb művészeti intézményének kiállítására - amely a kedd esti hivatalos megnyitó után jövő szombattól december 12-éig lesz látogatható - több mint kétszáz alkotás érkezett. A rendezvény - amelynek címe "Kincsek Budapestről: európai mesterművek Leonardótól Schieléig" - a korai reneszánsztól a 20. századig terjedő időszakot fogja át. A nagyszabású kiállítást Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg kedden, ünnepélyes keretek között
A Royal Academy of Arts közönsége rendkívüli gazdaságú anyagot láthat majd. A Budapestről hozott kincsek között lesz Raffaello Esterházy Madonnája, Leonardo több rajztanulmánya, Giorgio Vasari Kánai menyegzője, valamint El Greco, Rembrandt, Rubens, Goya, Manet, Monet, Schiele, Gauguin, Picasso művei, amelyek közül sokat - a Royal Academy of Arts tájékoztatása szerint - eddig soha nem mutattak be Nagy-Britanniában.
Emellett a magyar művészetnek a Magyar Nemzeti Galériában őrzött számos főművét, köztük Munkácsy, Rippl-Rónai vagy Csontváry alkotásait is megismerheti a londoni közönség. A londoni Királyi Művészeti Akadémia legfontosabb idei őszi-téli kiállítása egyben Magyarország uniós elnökségének beharangozója is.
A londoni Magyar Kulturális Központ előzetes tájékoztatása szerint az eredeti ötlet az volt, hogy Magyarország a jövőre esedékes magyar EU-elnökség kapcsán fotókiállítást rendezne a londoni művészeti intézményben. A patinás londoni intézet szakértői tavaly ellátogattak Magyarországra, ahol megtekintették a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Nemzeti Múzeum gyűjteményeit is, amelyeket világszínvonalúnak találtak. Ennek hatására kezdődtek - és vezettek eredményre - a tárgyalások a magyar múzeumok anyagából rendezendő londoni kiállításról.
A bemutató anyagát időrendi, ezen belül pedig tematikus csoportosításban helyezik el: egy-egy csoportot alkotnak majd a vallásos, a mitológiai tárgyú alkotások, valamint a portré- és a tájképfestészet művei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap