Megújul a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély főépülete
2010. szeptember 13. 13:06 MTI
A tervezettnél gyorsabban halad, és a jövő év tavaszára elkészül a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély főépületének 462 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló felújítása; lényegében befejeződik a gyönyörű műemlék épületegyüttes másfél évtizede tartó rekonstrukciója.
Korábban
Az U-alakú kastélyépület két szárnyát összekötő, elliptikus főépületben már végeztek a belső kőműves munkákkal, folyik a gépészeti és burkolási munkák előkészítése, rövidesen megkezdik a külső homlokzat felújítását és a kastélypark két jellegzetes kapujának a rekonstrukcióját - mondta Bendi Lajos, a projekt irányítója.
A felújított épületrészt történelmi hitelességgel állítják helyre és rendezik be. Benne konferencia terem, információs iroda kap helyet, emellett több, a család történetéhez kötődő úgynevezett történelmi díszlakosztályt rendeznek be, és család- és kastélytörténeti kiállítást nyitnak. A tetőtérben tágas kiállítóterem lesz.
A Henrich Koch bécsi építész tervei alapján 1844 és 1853 között klasszicista stílusban épült, majd 1910 körül romantikus stílusban átalakított kastélynak a II. világháborút követően többféle - nem odaillő - funkciója volt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy a falai között működő gyermekotthont ki kellett költöztetni, és azt követően két évtizedig üresen állt.
A kastélyépítő Károlyi György ükunokája, a korábban Párizsban élt Károlyi György a helyreállítás elindítására 1994-ben létrehozta a Károlyi József Alapítványt, három évvel később elnyerte a kastély hasznosítási jogát, 1999-ben pedig megkezdte a felújítást a család tulajdonában levő Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. koordinálásával. A munkálatok eredményeként megújult az épületegyüttes nagy része. Helyreállították a kápolnát, az északi és déli oldalszárnyat, a szökőkutas díszudvart, és folyik a kastélyt körülvevő park rendbe tétele. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak, 22 szoba a szállóvendégeket várja.
A kastélyt az időközben Párizsból hazaköltöző Károlyi György és felesége, Angelica asszony működteti. A hajdani főúri lak tagja a Kulturális Találkozóközpontok Európai Hálózatának, és számos nemzetközi kulturális és tudományos rendezvénynek ad otthont. Kutatóhelyként is működik, amelyhez az alapot a 2008-ban elhunyt Fejtő Ferenc történész, író, publicista könyv- és archívumgyűjteménye, valamint a kastély gazdag könyvtára szolgáltatja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap