Megnyílt Jean Cocteau múzeuma
2010. július 5. 14:22 MTI
Kéziratok, filmrészletek, rajzok és festmények töltik meg a világos kiállítótereket a Jean Cocteau (1889-1963) életét bemutató múzeumban, amelyet a különleges tehetségű művész egykori házában rendeztek be Milly-la-Forét-ben.
Korábban
A Maison Cocteau múzeumban látható számos kép is, amely magát a sokoldalú francia művészt - költőként, íróként, festőként, színészként, zeneszerzőként és filmrendezőként is alkotott - ábrázolja: Man Ray lefotózta, Picasso, Warhol és Buffet pedig megfestették Cocteau-t. A Párizs közelében található ház átépítési munkálatai több mint nyolc éven át tartottak.
"Régóta terveztem ezt a projektet. A múzeum megvalósítása számomra az emlékezés fontos része" - mondta az az üzletember, aki 2002-ben egymillió euróért (280 millió forint) vásárolta meg a házat Stéphane Dermit-től. Stephane Dermit a legidősebb fia Edouard Dermit színésznek, aki Cocteau fogadott fia, szeretője és általános örököse volt. Cocteau haláláig élt együtt a férfival Milly-la-Forét-ben.
Ebben a házban született meg a Rettenetes szülők című dráma, de itt dolgozott a művész Orpheusz-trilógiájának két részén - Orfeusz és Orfeusz végrendelete - is, amelyekben az őt gyakran izgató témákkal, a halállal, a halhatatlansággal foglalkozott.
A felújított házban rekonstruálták Cocteau szalonját, dolgozószobáját és irodáját, hogy megpróbálják visszaidézni azt az atmoszférát, amelyben megszülettek mesterművei. A három kis szoba a mai ízlésnek kissé túlzsúfoltnak tűnhet: a hatalmas, fényes fém pálmák, az őzbakokat ábrázoló szobrok és az afrikai székek Cocteau egzotikus, gyarmati stílus iránti szeretetét tükrözik.
Cocteau rendkívül sokoldalú alkotó volt, minden irányzatnak hódolt és minden műfajban nyújtott néhány jelentős teljesítményt: a művészetek polihisztora volt, sok híres művész - többek között Jean Genet, Marcel Proust, Pablo Picasso, Eric Satie - barátságát vívta ki, akik mind nagy hatással voltak életművére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.