Lenin Canossát járt Gorkij kegyeinek visszaszerzéséért

2010. május 6. 09:04 Fekete István

Makszim Gorkij elsősorban romló egészségi állapota miatt kereste fel Capri szigetét, de a marxizmus ügye mellett exponált író ekkor tökéletesítette a már a századforduló során benne érlelődő új istenfelfogás ideáját, amellyel végérvényesen maga ellen fordította az irodalmi kvalitásairól még szakításuk végnapjaiban is dicshimnuszt zengő Lenint.

Korábban

Gorkij első, nagy visszhangot kiváltó könyve Esszék és történetek címmel, 1898-ban jelent meg, amellyel az író alkotói pályája óriási lendületet kapott. A marginális társadalmi rétegek szócsöveként számon tartott Gorkij hamarosan sztáríróvá vált mind az értelmiségiek, mind pedig az öntudatára ébredő munkásosztály körében. Az író a cári rendszerrel szemben rendre nyílt kritikát fogalmazott meg, ezért többször is rács mögött találta magát. 1902 után a Leninnel való személyes találkozást követően Gorkij a forradalmár bűvkörébe került, s szoros barátságot kötött számos radikális potentáttal.

Gorkij az 1905-ös orosz események után a forradalmi küzdelem ideológiáját szakrális harcként látta-láttatta, amelyben kitüntetett szerepet szánt az irodalomnak. Az írott szónak olyan morális és politikai hatalmat tulajdonított, amely felébresztheti az emberekben szunnyadó kreativizmust, beindíthatja a társadalom átalakításának motorját, s végső soron hozzájárulhat a világ megváltoztatásához. A brutálisan levert, a történelemkönyvekben véres vasárnapként elterjedt tiltakozó megmozdulás után Gorkij egyre jobban radikalizálódott, s hamarosan a bolsevikok csoportjában talált vigaszt, bár arról nem tudni, hogy a marxista író hivatalosan belépett-e a pártba.

1906 és 1913 között Gorkij egészségügyi okokra hivatkozva Capri szigetére vonult, de döntésében az írót az egyre represszívebb Oroszországból való elmenekülés is motiválta. Az önkéntes száműzetés évei alatt az író továbbra is a bolsevikok ügyét igyekezte munkáival elősegíteni, de hamarosan összetűzésbe került Leninnel, amikor Alekszandr Bogdanovval együtt földalatti munkásképzőt létesített a szigeten.

Lenin Gorkijéknál sakkozik Caprin

Gorkij 1906-ban érkezett meg Nápolyba, ahol a római császároknak kijáró fogadtatásban részesült. Szónoklatai során a világ proletárjainak szolidaritását hangsúlyozta, s leszögezte: az illegális, földalatti mozgalom az egyik legfontosabb eszköz a tömegek fegyveres felkelésének megindításához. Lenin és Gorkij között első szakítópróbát az istenépítés doktrínája alkotta. A terminust maga az okkult tanokat behatóan ismerő író alkotta meg, amely a tömegek kollektív istenségét takarta.

Az esztéta Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkijjal együtt Gorkij vált az új tan egyik legelhivatottabb apologétájává. Andrejev így jellemezte az írónak a valláshoz való viszonyát: „Úgy beszélsz, mint egy ateista, de úgy gondolkodsz, mint egy hívő”. Vallási nézeteit Gorkij egy 1908-as novellában fejtette ki, amelyben az emberek az „új vallás” isteneivé, de ugyanakkor istenépítőkké is válnak, akik kollektíve rendelkeznek misztikus hatalommal – a nem marxista szerzők egybehangzó véleménye szerint elegendő bizonyíték az író vallásosságára az istenépítés tanának hirdetése.

Lenin támadta az új vallás megalkotóit, de mindvégig óvatosan bánt szavaival, s egyszer sem említette Gorkij nevét, mivel szüksége volt az író irodalmi kvalitásaira a párt lapjának szerkesztéséhez. Az 1908-as novella azonban mindent megváltoztatott, s egy évre megszakadtak a kapcsolatok Lenin és Gorkij között. Csak olaj volt a tűzre, hogy Lenin filozófiai opusza, a Materializmus és empirizmuskritika című munkájával kapcsolatban Gorkik leszögezte, hogy azt, mint a Znanyije kiadó szerkesztője esze ágában sincs megjelentetni.

A Capriban létesített, földalatti pártmunkás-képző iskola 1909-ben indult meg, amely Lenin nemtetszését váltotta ki, mondván, az kizárólag a reakciós, idealista Bogdanov-szárny érdekeit szolgálja, s a radikális forradalmár a centrum ideológiai vezetése mellett tett hitet. Bogdanovot és Lunacsarszkijt kizárták a bolsevik pártból, az istenépítés eszméjét pedig a bolsevikok szerkesztőségi cikkben ítélték el. Lenin az írótól az iskola székhelyének Párizsba való áthelyezését kérte, mire a szellemi műhely kettészakadt, s sokan Vlagyimir Iljics mellé álltak.

Leninnek a capri szeminárium aláásása végül sikerrel járt, mivel a Gorkijhoz címzett levelében felszólította az írót, hogy hagyjon fel bomlasztó tevékenységével, akivel elhitette: részvétele elengedhetetlen a forradalmi harcban – ráadásul Lenin két hetet is a szigeten töltött, hogy jobb belátásra bírja a pártügyektől elhatárolódó írót. Gorkij nem ment el a prágai (1912) konferenciára sem, a bolsevikok lapjához kért pénzügyi támogatást pedig csípőből utasította vissza. 1913-1918 között megszűnt a kapcsolat a két forradalmár között, Gorkij pedig tisztes távolságból nézte a különböző bolsevik frakciók torzsalkodását.

A hosszú nyugati tartózkodás felnyittatta Gorkij szemét, az író ugyanis csak ekkor döbbent rá, hogy mennyire elmaradott az orosz nép, amelynek felemelkedése szerinte csak a kultúra segítségével valósítható meg.