2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem volt ökoharcos VIII.Henrik

2010. január 28. 12:02

Bár Károly herceg szerint VIII. Henrik ökoharcosként védte a környezetet, a történészek másként látják az egykori szabályozásokat: a feleségfaló király az erdőket csak kedvelt vadászatai miatt óvta a hajóépítőktől.

Egy nemrég tartott előadásán Károly herceg azzal érvelt, hogy VIII. Henrik Nagy-Britannia első zöld törvényét hozta meg, amikor az erdőket a hajóépítőktől védte meg, mondván túl sok tölgy veszik oda. A herceg szerint az uralkodó megértette a természetes egyensúly fontosságát - ám a történészek nem feltétlen így gondolják mindezt. Az 1543-as törvény ugyanis valóban megtiltotta, hogy a nagyobb fákat hajóépítés céljára kivágják, VIII. Henrik azonban ökoharcosi szerep helyett inkább kedvenc vadászterületeit akarta megóvni.

Ennek jegyében 1539-ben egy 40 négyzetkilométeres erdőséget is létrehoztak, amelyben csak ő vadászhatott, és egyben védelem alá helyezték az ott élőket és ottani környezetet is. A folyamat azonban igencsak ellentmondásos volt: a legújabb kutatások szerint a Tudorokat terheli a felelősség azért, hogy sok angliai őshonos állat a veszélyeztetett fajok közé került.

Nem ez volt az egyetlen alkalom: a középkortól máig törvények és szabályozások százaival óvták a vadászatra szánt erdőségeket. Ezek közül azonban egyik sem nevezhető környezetvédő törvénynek, és az ezeket megsértők büntetései igencsak szigorúak voltak. Több történész szerint az erdőkkel kapcsolatos szabályozásokban nyomon követhető az uralkodói hatalom erejének változása is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár