Digitális könyvtár az évszázad német projektje
2009. december 3. 13:26 MTI
Az évszázad projektjének, a Google-ra adott német válasznak nevezték szinte azonnal azt az országos digitális könyvtárat, amelynek létrehozásáról tegnap döntött a berlini kormány.
Korábban
A hivatalos nevén Német Digitális Könyvtár (DDB) felállítása a kormányhatározat szerint 2011-ben kezdődik. A tervek szerint abban 30 ezer kulturális- és tudományos intézmény adatbankjai kapcsolódnak össze, és a tartalom az állampolgárok számára egyetlen országos portálon hozzáférhetővé válik.
Az évszázad projektjét Bernd Neumann kulturális államminiszter mutatta be a sajtónak a kormány ülését követően, a könyvtár tervezett létrehozását a digitális információ világába való hatalmas ugrásként jellemezve. Utalt arra, hogy a digitális könyvtár az évszázadok óta összegyűjtött és megőrzött, többnyire állami pénzen vásárolt kulturális kincseket teszi közkincsé, mégpedig - mint hozzáfűzte - állandó jelleggel és minden kereskedelmi cél nélkül.
Neumann szerint a könyvtárban megtalálhatók lesznek a szerzői jogi szempontból szabadon hozzáférhető könyvek, beleértve azokat a legértékesebb kiadásokat is, amelyek kikölcsönzése mindeddig lehetetlen volt, és azokat csak az egyes könyvtárban lehetett megtekinteni. 2011-től kezdődően viszont ezek is a DDB internetes portáljára kerülnek.
Ezen kívül a könyvtár fontos magyarázatokat, illetve eligazításokat nyújt a kiválasztott témakörökkel kapcsolatban. Sőt az előirányzott tervek között szerepel az is, hogy a digitális könyvtár segítségével hozzá lehet jutni könyvek, fotók, archív anyagok, feljegyzések, valamint szobrok, zenék és filmek digitális másolatához is. Ez pedig azt jelenti, hogy DDB átfogja az ország kulturális és tudományos intézményeinek szinte minden fajtáját, kezdve a könyvtáraktól a levéltárakon és a múzeumokon keresztül egészen a tudományos intézetekig.
Az országos könyvtár felállításának költségeit a szövetségi kormány és a tartományok közösen fedezik. A központi infrastruktúra létrehozására 5 millió eurót irányoztak elő, míg a működési költségek az előzetes becslések szerint évente mintegy 2,6 millió eurót tesznek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap