A közös örökséget kutatják a szlovén és a magyar múzeumok
2009. november 29. 11:20 MTI
A Zala megyei Göcsej-vidék és a szlovéniai Hetés tájegység építészeti örökségének, falusi életmódjának kutatására 36 ezer eurós (9,7 millió forint) támogatást nyert el a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága - közölte Vándor László megyei múzeumigazgató sajtótájékoztatón.
Korábban
A Múltunk közös értékei - élő örökségünk című pályázat keretében egyedülállónak számító építészeti, néprajzi program valósulhat meg a térségében. Kovács Zsuzsa etnográfus elmondta: a szlovén-magyar határ menti területek fehér foltnak számítanak a néprajzi kutatásban. A határ menti terület gazdag történelmi eseményekben. Jól meghatározható történelmi korszakhatárok vannak, de az emberi társadalmak, közösségek, családok életében inkább az átmeneti időszakok voltak jellemzők.
Az épített örökség feltérképezésével, a paraszti porták, gazdaságok, életmód vizsgálatával nyomon lehet majd követni a falusi társadalom, közösségek változásait a századelőtől az 1960-as évekig - tette hozzá. Nyáron kéthetes terepmunka keretében építészek és néprajzosok dolgoznak majd együtt, a munkát a helyi szakemberek koordinálják. Több ezer beazonosítható fotót készítenek a térség építészeti hagyományairól. Felméréseket, néprajzi kutatásokat, életút-interjúkat, családtörténeti vizsgálatokat végeznek el, így az építészeti felmérések mellé lehet majd csatolni a történelmi, társadalmi, néprajzi adatokat is.
A munka zárásaként önálló kötet jelenik meg és a kutatás eredményeiről pedig konferenciát rendeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05