Elbúcsúztatták egy 1945-ben elhunyt amerikai katona földi maradványait
2009. augusztus 5. 07:43 MTI
Az Egyesült Államokba szállítása előtt egyházi szertartással, katonai díszpompával búcsúztatták el egy több mint 64 éve Magyarországon elhunyt amerikai törzsőrmester, Marvin Steinford J. földi maradványait kedden a fővárosi Szabadság téren.
Korábban
Az amerikai légierő törzsőrmesterének hazaszállítása mellett huszonhat szovjet katona temetéséről is gondoskodnak, őket Zircen helyezik végső nyugalomra. A megemlékezéssel egybekötött búcsúztatáson Holló József altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója méltatta a magyar-orosz-amerikai kegyeleti együttműködést, és példaértékűnek nevezte a kegyeleti diplomácia teljesítményét.
A főigazgató elmondta, hogy Marvin Steinford J. törzsőrmester a második világháborúban egy amerikai bombázó héttagú legénységének volt a tagja. A gépet 1945. március 24-én a Bakonyban, Zirc fölött, valószínűleg hazafelé tartó útján lőtték le, miután részt vett Szőny bombázásában. A repülőgép legénységének sikerült a gépet ejtőernyővel elhagynia, de Marvin Steinfordnak vagy már nem volt ideje az ugrásra, vagy nem nyílt ki az ernyője - tájékoztatott az altábornagy.
Az amerikai törzsőrmestert annak idején a helyiek huszonhat szovjet katonával együtt temették el Zirc főterén. 2004-ben az ott nyugvó halottakat - az orosz kormány hozzájárulásával - áthelyezték a Borzavári úti temetőbe, ahol emlékművet is állítottak a sírjuk mellé. Akkor merült fel - a katonai azonosító jegy alapján -, hogy a szovjetekkel együtt valószínűleg egy amerikai katonát is eltemettek.
A három ország ezután egyeztetéseket folytatott, amelynek eredményeként idén exhumálták a tetemeket, majd Budapesten amerikai és magyar professzorok - az orosz hatóságok képviselőinek jelenlétében - DNS-, fog- és antropológiai vizsgálatok alapján azonosították Marvin Steinford J. holttestét. Az amerikai katona földi maradványait a búcsúztatás után repülővel Hawaiira, az eltűnt amerikai katonák azonosításával foglalkozó intézetbe szállítják. Temetéséről, a hozzátartozókkal való egyeztetés után, később gondoskodnak - tette hozzá az altábornagy.
A szovjet katonák földi maradványait - katonai tiszteletadás mellett - a napokban helyezik végső nyugalomra a zirci Borzavári úti temetőben - mondta Holló József. A főigazgató azt is közölte, hogy nem Marvin Steinford J. az első, a második világháborúban elesett amerikai katona, akinek maradványait Magyarország visszaszolgáltatta. Három éve a Balatonban találtak egy vadászrepülőgépet, amelynek pilótáját az Egyesült Államok kormány már hazaszállíttatta.
A keddi búcsúztatáson beszédet mondott Evan G. Roelofs ezredes, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének légügyi attaséja és Vlagyimir Szemigyetko, az orosz védelmi minisztérium katonai emlékmegőrző külképviselet vezetője. Evan G. Roelofs ezredes korábban azt mondta, hogy az Egyesült Államok hadseregénél szilárd alapelv, hogy ha bárhol háborúban elesik egy katonájuk, a holttestét lehetőség szerint haza kell vinni. Amikor ugyanis háborúba mennek, megígéri nekik a hadsereg, hogy hősi haláluk esetén a holttestüket hazaszállítják. Az ezredes előzőleg azt mondta: nem tudják pontosan, hány második világháborús hősi halottjuk nyugodhat Magyarországon, de "elég hosszú" a háborúban eltűnt amerikai katonák listája.
Vlagyimir Szemigyetko azt mondta: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország akkor, amikor búcsút mond a törzsőrmesternek egy rendkívül fontos humanitárius küldetést teljesít. És ezzel együtt feltámasztja azokat a partneri kapcsolatokat, amelyek annak érdekében jönnek létre, hogy a közös harcmezőkön elesett katonáknak együttesen adhassák meg a végtiszteletet - tette hozzá.
A búcsúztatás végén a törzsőrmester amerikai zászlóval letakart koporsóját átadták az Egyesült Államok katonáinak, akik államuk nagykövetségére kísérték Marvin Steinford J. földi maradványait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap