A vasminisztert köszöntik Fiumében
2009. május 22. 08:14 MTI
A horvát tengermelléki Baross Magyar Kultúrkör május 24. és 26. között rendezi meg Fiumében a Baross napokat: ezzel emlékezik Baross Gáborra (1848-1892), a dualizmus korának kiemelkedő gazdasági- és közlekedéspolitikusára, aki minisztersége idején, 1886 és 1889 között kiépítette a rijekai kikötőt és a tengerparti palotasort.
Korábban
Magyar Márta, a kultúrkör elnökségi tagja elmondta, hogy vasárnap a Transadria nemzetközi szállítmányozási cég belvárosi épületének falára kétnyelvű, vasból öntött, kiegészítő táblát helyeznek el: "Baross Gábor a város díszpolgára, a magyar kormány közmunka- és közlekedési minisztere 1886-1889-ig. Nevéhez fűződik a rijekai kikötő kiépítése." A tábla a csepeli önkormányzat támogatásával készült, Csepelen öntötték, mert Csepel Rijeka testvérvárosa.
Magyarázatként Magyar Márta hozzáfűzte, hogy azért kiegészítő tábláról van szó, mert 1998-ban már került egy tábla az épület falára, de csak annyi áll rajta, hogy Baross Gábor a "vasminiszter", utalva a vasútügy fejlesztése terén elért eredményeire. A tábla leleplezésén ott lesz Fiume polgármestere, Vojko Obersnel, a Transadria cég vezérigazgatója, Marjan Kljucaricek tiszteletbeli magyar konzul, Györkös Péter zágrábi magyar nagykövet és Tóth Mihály csepeli polgármester is. Az aktus után a Transadria konferenciatermében koncertet adnak a Csepeli Zeneiskola művésztanárai, Hajtun Zsuzsanna (zongora), Farkas Katalin (ének), Szentkirályi Aladár (hegedű) és Inhoff Ede (trombita).
Fiume és a magyar tengerészet címmel kiállítással egybekötött könyvbemutatót tart a szerző, Horváth József okleveles hajóskapitány a Rijekai Levéltárban hétfőn. A nyugalmazott kapitány - aki 43 évig hajózott - elmondta, hogy a tárlatot a levéltár és a Baross Magyar Kultúrkör segítségével állítja össze, 20 tablóról és hat tárlóról van szó. A tablókon fotók lesznek hajókról, tengerészekről, a városról, tervrajzok az épülő kikötőről, az egyik tárlóban látható lesz a kapcsos, rézveretes hajóregiszter (olyan, mint a telekkönyv), amelyben a hajó építésétől a tulajdonosokon, kapitányokon, legénységükön keresztül azt is beírták, hogy mi lett a hajó sorsa.
Horváth József előadásában beszél A "Nautica" című könyvéről, amelyben földolgozta a fiumei tengerészeti akadémia - amelyet a köznyelv csak Nauticaként emlegetett - történetének csaknem 200 évét. Ezt a kötetét angol nyelvre is lefordították. Szó lesz az Amerre szél visz, S hullám utat ád című kötetéről is, amelynek címe Byron egyik verssora reformkori fordításban: azokkal a magyar tengerészekkel foglalkozik, akik még vitorlás hajókon - két, három, négy és öt árbocos kereskedelmi hajókon - szelték a tengereket. A könyvből megismerheti az olvasó a magyar tengeri közigazgatást, a hajóépítőket, és azt is megtudhatja, hogy kezdetben miért voltak ágyúk a kereskedelmi hajók fedélzetén.
A fiumei Baross napok zárásaként kedden Magyarország tájegységeinek népviseletét, kézimunkáit bemutató kiállítás nyílik a nyíregyházi Artmission alapítvány szervezésében a Filodrammatica nevű kulturális intézményben. A tárlatot bemutatják Lovranban (Opatijában) is a Laurus Galériában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)