Leégett a legrégibb magyar gőzhajó
2009. május 8. 13:35 MTI
Nem zárható ki, hogy gyújtogatás miatt égett le a Balaton első csavargőzös hajója - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Korábban
A tűzoltókat csütörtökön hat óra után riasztották a balatonboglári kikötőben elhagyatottan álló hajóhoz, amely a kiérkezésükkor már teljes terjedelmében lángolt. A 137 éves, Irma nevű műemlékhajó teljesen kiégett.
A Balatonon közlekedő első, kezdetben a tó nevét viselő, valamivel több mint 30 méter hosszú és közel öt méter széles csavargőzös 1872-ben a Zala-Somogyi Gőzhajó Társulat megrendelésére készült az újpesti hajógyárban. A legföljebb félszáz utas szállítására alkalmas, 100 lóerős jármű éveken át, óránként 10-12 kilométeres sebességgel szelte a habokat a Révfülöp-Boglár-Szepezd útvonalon. A társaság 1876-ban csődbe ment, és a gőzös a Dunára került.
Többszöri átépítés, tulajdonos- és névváltoztatás - Alexandra, Mohács, Irma, FK-312 -, valamint felújítás után 1978-ban, több mint 100 évi szolgálat után leselejtezték, és 1981-ben visszakerült a Balatonra. Azóta a balatonboglári kikötőben vesztegelt, ahol sokáig vendéglátóhelyként üzemelt nyaranta. Néhány éve azonban kihasználatlanul állt, időközben szinte minden mozgatható alkatrészt elloptak róla. Azt a hajócsavart is, amellyel elsőséget vívott ki magának a balatoni hajók sorában.
Képek a hajóról
A hajó részletes története
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.