A sátorlap esőgallértól a Sztálin-zubbonyig
2008. október 27. 19:45 MTI
A Magyar Honvédség és a Magyar Néphadsereg 1945 és 1956 között viselt egyenruháit mutatja be több száz fotón keresztül Baczoni Tamás Magyar katonai egyenruhák 1945-1956 címmel megjelent kötete, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten, a Hadtörténeti Múzeumban.
Korábban
Páratlan fényképekkel illusztrált könyv, amely úttörő a maga nemében, s nem csupán a szakembereknek és a műgyűjtőknek szól, hiszen a civilek, magánemberek is számos új információt, ismeretet szerezhetnek elolvasásával - hangsúlyozta a kötetet méltatva Holló József Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Hozzátette: a korszak magyar katonáiról átfogó képet adó kötet számos tévhitet és kételyt oszlat el az olvasóban, az album aprólékosan és körültekintően mutatja be az egyenruhák változásait, kezdve az 1945-ös ruháktól az 1949-ben bevezetett, szovjet mintához közelítő új öltözeten keresztül az 1951 M egyenruha, gimnasztyorka, pilotka, "Sztálin-zubbony" viseletéig.
Mint azt Baczoni Tamás főmuzeológus, a tanulmány szerzője elmondta, a kötetben szereplő egyenruhák 99 százalékát a Hadtörténeti Múzeumban őrzik, a többi magángyűjteményből származik. "Egy olyan kor egyenruháival ismerkedhet meg az olvasó, amely egy vesztett háború után előbb a demokrácia lehetőségével kecsegtette nemzetünket, majd annak torz karikatúrájaként a diktatúrát hozta el" - fogalmazott Baczoni Tamás, hangsúlyozva, hogy a könyvnek nem célja semmiféle hamis nosztalgia felélesztése, tudományos ismeretterjesztő kiadványról van szó.
A kötetben megközelítőleg 700 fotó szerepel, köztük tárgyfotók, archív felvételek, és olyan fotográfiák, amelyek élő modelleken mutatják be a katonai ruházatokat - mondta el Kopasz Zsolt fotós. A több mint 200 oldalas könyvet lapozgató egyebek mellett rohamsisakot, zubbonyokat, sapkajelvényeket, 1949 M ejtőernyős ugróruhát, kiváló politikai tiszt jelvényt és 1944 M sátorlap esőgallért is láthat Baczoni Tamás tanulmányának olvasása közben.
Tóth László, a kötet szerkesztője hangsúlyozta: ezt a korszakot eddig senki nem dolgozta fel, elsőként bemutatni valamit mindig óriási felelősség. Hozzátette: a kötet a Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926-1945 címet viselő, február végén megjelent könyv folytatása, amely az első összefoglaló viselettörténeti munka volt a két világháború közötti magyar fegyveres erők ruházatáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20