2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Földalatti bunkert árvereznek Angliában

2008. október 20. 09:30

A British Telecom eladja azt az egy kilométeres alagutat, amiben többek között a Washingtont és Moszkvát összekötő telefonvonal központja is volt a huszadik század ötvenes éveiben.

Ötmillió fontért, vagyis több mint 1,6 milliárd forintért árusítja a London alatt húzódó Kingsway nevű alagútrendszert a tulajdonos, a British Telecom. Az 1 kilométer hosszú, 7 ezer négyzetméteres alagút a Chancery Lane nevű földalatti állomás alatt, 30 méteres mélységben húzódik.

A Kingsway alagutat 8 ezer ember befogadására tervezték, és 1942-ben, a Luftwaffe számára kudarccal végződött angliai légi csata után építették meg. A második világháború után az Állami Levéltár lerakatnak használta. Becslések szerint az évtizedek folyamán legalább 400 tonna dokumentumot tároltak az alagútban.

A Kingsway a hidegháború idején a postai és egyéb telekommunikációs feladatokat ellátó Post Office tulajdonába került. Több mint 80 ember dolgozott a föld alatt az 50-es években, amikor kiépítettek az alagútban egy telefonközpontot, amely történelmi szerepet is kapott. Itt jött létre az összeköttetés a forró drót vonalon, amelyet a mindenkori amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár használt vészhelyzetben, amikor tolmácsaik segítségével beszélniük kellett egymással, hogy elsimítsák a háborús konfliktussal fenyegető vitákat.

Később, az enyhülés éveiben óvóhely, könyvtár, és újra levéltári raktár lett a Kingsway, az elavult telefonközpont pedig történelmi ereklyévé porosodott. A 80-as években azonban megint fontos szerepet kapott volna: Margaret Thatcher kormánya idején a katonai vezetők a szupertitkos Pindar tervben amolyan háborús vezérlőközpontnak szemelték ki a bunkert, de 1989 után a tervek füstbe mentek.

A Kingsway ma az egykori állami telekommunikációs óriás, a British Telecom tulajdona. Aki megveszi majd az alagutat, az kap még egy felújításra szoruló vízvezeték és elektromos rendszert, egy klímaberendezést, egy liftet valamint az egykori ebédlőt és pihenő helyiséget. Az eladással megbízott Farebrother ügynökség szerint már sokan érdeklődtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár