Neolitikus zarándokhely lehetett Stonehenge
2008. április 2. 10:00
Közel négy évtizede első alkalommal kezdtek régészeti feltárásokat a híres neolitikus kőkörnél. A két héten keresztül folyó munkálatokkal az építmény pontos korát szeretnék meghatározni.
Korábban
A Stonehenge két körből áll; a külső körben keresztgerendákat tartó szürke homokkövek állnak, a belsőben pedig kékkövek vannak - a feltárásokkal most az utóbbiak rejtélyét szeretnék megoldani. A kutatók szerint ezeket Wales-ből hozhatták, és talán ezek hordozhatják Stonehenge valódi célját: az ugyanis egy őskori gyógyító szentély lehetett. Az ásatásokat a BBC finanszírozza, a munkálatokon részt vesz a médiacsoport Timewatch című tudományos magazinműsorának stábja is, akik a non-stop online tudósítás mellett ősszel egy speciális különkiadásban is foglalkoznak majd a munkálatokkal.
A kutatók emellett visszakövették a kékköveket is, amelyek a kőkörtől 250 kilométerre nyugatra található a Preseli-hegységből származhatnak. A rajtuk talált neolitikus feliratok arról tanúskodnak, hogy mind a köveknek, mind a közeli vizeknek mágikus gyógyító erőt tulajdonítottak.Darvill és Wainwright szerint a mostani ásatások azt igazolhatják majd, hogy ezek lehettek a kultuszhely első építményei.
Az eredeti kékkő-kör azonban már nem látható: azok helyén a látogatók ma csak másolatokat tekinthetnek meg. A régészek az első kört már az 1990-es években is szerették volna datálni, és akkor arra jutottak, hogy azt i.e. 2550 körül építhették, ám ennél pontosabb becslést nem tudtak végezni. Ennek az volt oka, hogy a korábbi ásatások során igen sok területet megkutattak, ám azokat a vizsgálatokat mai szemmel tudománytalannak tartott módszerekkel végezték, és egyáltalán nem, vagy csak szegényesen dokumentálták. A mostani kutatóárkokkal így szeretnék megtalálni az eredeti kör alapjait, amelyet aztán a legmodernebb technológiákkal datálnának majd. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Stonehenge-ben egyébként utoljára 1964-ben dolgoztak a régészek.
A vizsgálatok a legnagyobb angol örökségvédelmi szervezet, az English Heritage támogatását is élvezik: a szervezet vezetője, Dr. Simon Thurley szerint talán egyszer és mindenkorra megoldódhat majd a leglátogatottabb őskori emlékhely rejtélye. John Farren, a Timewatch szerkesztője szerint a munkálatok megszervezése másfél évet vett igénybe, míg Wainwright szerint közel hat éve foglalkoznak a kékkövek titkának megoldásával.
A Timewatch honlapja az elkövetkező hetekben folyamatosan frissül: az ásatások ideje alatt naponta találhatunk majd új információkat, fotókat, videókat, rekonstrukciós elképzeléseket a műsor oldalán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap