2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lincoln felvásárolta volna a rabszolgákat

2008. március 10. 11:00

Lincoln ellenségeskedés helyett egy fokozatos felszabadítással, személyenként 400 dollárért kivásárolta volna a rabszolgákat.

A javaslat abban a 72 levélből álló kollekcióban található, amelyhez csak nemrég jutott hozzá a Rochesteri Egyetem levéltára. A dokumentumokat beszkennelték, és az amerikai elnökök napján, azaz február 18-án az egyetem honlapján mindenki számára elérhetővé tették. A levelek megértését átírások, magyarázatok és oktatási segédletek könnyítik meg. A dokumentumok egy részét az elnök, míg másokat különböző politikusok és katonai vezetők írtak. Így például a kollekció része Andrew Johnson alelnök, és Ulysses S. Grant tábornok egy-egy levele is.

A leginkább azonban az a levél érdekes, amelyet Lincoln 1862. március 14-én az illinois-i James A. McDougall szenátornak írt, és abban azt vázolta fel, hogy mennyibe kerülne az államnak a "kompenzációs rabszolga-felszabadítás" javaslata. A rabszolgatartók minden egyes emberért 400 dollárt kaptak volna; a levél szerint az 1860-as cenzus alapján csak Delaware-ben 1798 rabszolga volt, amelynek költsége 719200 dollárra rúgott volna, és ez igencsak alacsony összeg ahhoz képest, hogy a háború naponta 2 millió dollárba került.

A Delaware, Maryland, Kentucky, Missouri and Washington D.C. területén található 432622 rabszolga megvásárlása közel 174 millió dollárba került volna, így ez a háború 87 napjának költségével lett volna egyenlő - írta Lincoln. A felszabadítás viszont nem azonnali, hanem folyamatos lett volna, és az államok 20 évet kaptak volna annak végrehajtásra.

Az ötlet azonban soha nem vált valóra, és Lincoln hat hónappal később kiadta az első elnöki rendeletet, amelyben eltörölte a rabszolgaságot. A Konföderáció bukása után elfogadták az alkotmány 13. módosítását, amely véget vetett a rabszolgaság két évszázados észak-amerikai történetének.

A levelek, amelyek a rabszolgaság mellett az elnöknek a háborúval, az államügyekkel és egyéb kérdésekkel kapcsolatos véleményét is tartalmazzák, Lincoln egyik miniszterének, id. William H. Sewardnak a birtokában voltak. A gyűjteményt az ő unokája adományozta apránként az egyetemnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár