Tanácskozás a vadkommunizmusról
2009. március 22. 15:04
Az első kommunista diktatúráról, a Tanácsköztársaság időszakáról rendeznek konferenciát a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban március 26-án, csütörtökön. A tudományos tanácskozáson a formálódó, ha tetszik a serdülőkorú kommunista gondolkodásmódról, világszemléletről vitáznak a korszakkal foglalkozó kutatók a Kun Béla vezette rezsim létrejötte után kilencven esztendővel.
Korábban
Az 1919. március 21-én kikiáltott proletárdiktatúra gyökerestől forgatta fel a magyar társadalmat; az úgynevezett „Lenin-fiúk” akciói során példátlan terror zúdult az országra. Az egyik leghírhedtebb, Cserny József vezette különítmény 200 fővel állt fel. A háború idején elszegényedett parasztságtól elkobozták a mindennapi betevőt, ezzel párhuzamosan az ártatlan polgári lakosság körében túszok sokaságát szedték.
A hódmezővásárhelyi konferencián szó lesz a Tanácsköztársaság létrejöttének nemzetközi hátteréről, a 133 nap egyház-, illetve parasztpolitikájáról, de külön referátum hangzik majd el az első kommunista diktatúra és a művészetek viszonyáról is.
A tudományos program részeként mutatják be Kiss Antal „Adalékok a magyarországi bolsevizmus történetéhez” című kötetét. A vásárhelyi szerző az első világháborúban az olasz fronton, Doberdóban szolgált, majd olasz hadifogságban élte meg az 1918-19-es forradalmakat. Kiss Antal a vásárhelyi és a magyarországi újságokból, illetve családi levelezésekből állított össze egy forrásgyűjteményt, amely alapján könnyebben kép alkotható a Tanácsköztársaság időszakának mindennapjairól. A dokumentumokat fia, Kiss Ádám Antal rendszerezte és szerkesztette kötetté, aki a konferencia keretében ajánlja a közönség figyelmébe a forrásértékű művet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.