Szökőár-szakértők elemezték a minószi civilizáció pusztulását
2008. január 17. 12:00
A 2004-es szökőár utat nyitott egy nagy régészeti rejtély megoldása felé: ki vagy mi okozhatta a nyugati civilizáció kilalakulásában központi szerepet játszó minószi kultúra pusztulását?
Korábban
A vulkánkitöréstől a vízözönig
Európa első nagy kultúrája kb. 4000 évvel ezelőtt Kréta szigetén jött létre, és mintegy öt évszázadon keresztül virágzott. Kifinomult művészettel és építészettel rendelkezett, kiterjedt kereskedelme révén pedig kapcsolatban áll a görög szigetvilággal. A minószi civilizáció azonban i.e. 1500 körül hirtelen eltűnt, és senki nem tudja, miért.
1939-ben Szpiridon Marinatosz, görög régész a Krétától északra fekvő Théra szigetén i.e. 1600 körül történt vulkánkitörést okolta a minószi civilizáció pusztulásáért. A vulkán nagyjából 32 kilométer magasságba lövellt ki hamut és követ, ami sötétségbe borította a Földközi-tenger térségét. A robbanás tízszer erősebb volt, mint az indonéziai Krakatau vulkán 1883-as kitörése, amely 300 települést törölt el a Föld színéről, és 36 ezer ember életét oltotta ki.
Gyászolók Indiában |
A későbbi vizsgálatok azonban már nem támasztották alá Marinatosz teóriáját. Kiderült, hogy az Akrotiriben talált cserépedények nem a minószi kultúra utolsó szakaszából származnak, és a krétai települések a vulkánkitörés után még legalább egy nemzedéken át továbbéltek.
A régészek végül arra a következtetésre jutottak, hogy a minósziak nem csak túlélték a természeti katasztrófát, hanem civilizációjuk továbbvirágzott, míg egy másik, ismeretlen csapás - tűz, földrengés vagy idegen hódítók - véget nem vetett ennek a fejlődésnek. Úgy tűnt, Théra szerepét túlbecsülték. De egy új, megdöbbentő bizonyíték ismét más megvilágításba helyezi a vulkán egykori kitörésének erejét.
Joseph Alexander "Sandy" MacGillivray, az athéni British School kutatója a civilizációk pusztulásával foglalkozik. Kollégájával, Hugh Sackett-tel a Kréta északkeleti részén fekvő Palaikasztro nevű minószi város ásatásán dolgozik. A város mintegy 5000 lakosnak adott otthont, kövezett és csatornázott utcáin vakolt és festett házak álltak. Különleges leletnek számít egy nemesi ház alapzata, amelyet bíborvörös agyagpala és fehér mészkő borított. A házat valószínűleg földrengés pusztította el, nem építették újjá, ezért olyasmit is megőrzött, ami máshol nem található.
A házat porszerű szürke hamu fedte be, amelyről a vegyelemzések kimutatták, hogy a Théra vulkán kitörését követő csapadékból származik. A hamu azonban nem egyenletesen oszlott el, hanem csak bizonyos helyeken maradt meg: pl. egy törött edényben, az udvari csatornában, és vékony rétegben a fő utcán. Úgy tűnik, mintha egy hatalmas áradat mosta volna el a hamut, amiből csak ennyi maradt. Valamilyen hatalmas erőnek kellett lenni, ami felszakította az utcaköveket, és átdobta őket a falakon. A probléma csak az, hogy a ház nem a tengerparton fekszik, és semmilyen víz vagy folyó nincs a közelben.
De nem ez volt az egyetlen furcsaság: az épületeknek csak a tengerpart felé néző oldala dőlt össze, a többi rész viszonylag épen maradt. A tengerparton talált földrétegben pedig törött cserépdarabok, kövek és hamu, valamint állati fogak és csontmaradványok hevertek nagy összevisszaságban. Valószínűleg egy különösen erős vihar okozhatta ezt a káoszt, de MacGillivray egyre inkább úgy vélte, hogy az inkább egy szökőár lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap