Rekordot hoztak a modern műkincsek
2007. november 18. 12:00
Egy nappal a Christie's aukciósház kortárs képzőművészeti árverése után a rivális Sotheby's is rekordot jelentett be.
Korábban
Az árverésen, amelyen olyan hírességek is részt vettek, mint a divattervező sztár Valentino, szinte ugyanazoknak a művészeknek a munkáit kínálták, mint előző nap a Christie's-nél: itt is Jeff Koons, Andy Warhol, Damien Hirst és Mark Rothko voltak a legnagyobb nevek.
Nagy sikert aratott két Francis Bacon-mű: önarcképe 33 millió dollárért kelt el telefonos licitet követően, míg a Második tanulmány egy bikaviadalhoz című képét Philippe Ségalot, New Yorkban élő művészeti ügynök vette meg közel 46 millióért. Ez utóbbi vásárlás külön pikantériája, hogy Ségalot Francois Pinault üzletembernek, a Christie,s egyik tulajdonosának tanácsadója. Ugyancsak ő vette meg 7,6 millióért Andy Warhol Árnyék című festményét.
Ismét mélyen nyúlt pénztárcájába Larry Gagosian New York-i galériatulajdonos: kedden este Jeff Koons Kék gyémántját vette meg 11, 76 millióért, szerdán pedig 23,5 milliót adott a Koons Magenta, arany című alkotásáért. A Sotheby's szerint élő művész műve még sosem kelt el ilyen áron.
Az est megerősítette a kínai művészek előretörését: Fang Li-csün (Fang Lijun) egy képe, amelyet legfeljebb egymillióra értékeltek, 4 millióért ért vevőjének, míg Jan Pej-ming (Yan Pei Ming) Mao Ce-tung (Mao Ze-dong) portréja, amiért 800 ezret vártak, 1,5 millióért kelt el.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap