Széles spektrumba helyezik Hunyadi Mátyás korát
2007. november 14. 10:30
"4X a reneszánszról" összefoglaló címmel nyílik közös kiállítás jövőre a BTM-ben, az Iparművészeti Múzeumban, az MNG-ben és az OSZK-ban - közölték a szervezők.
Korábban
A négy tárlat közül elsőként jövő év március 14-én az OSZK kiállítása nyílik meg, Csillag a holló árnyékában - Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon címmel. Mint Monok István rámutatott, a Vitéz Jánost középpontba állító tárlaton bemutatják a 15. századi esztergomi érsek könyvgyűjteményének legékesebb darabjait is, a közönség megcsodálhatja például a Vitéz János feljegyzéseivel ellátott, Münchenben őrzött Livius-köteteket.
Fabaky Péter kurátor szerint a Mátyás-korról kialakított történeti kép sokat változott az elmúlt évtizedben, erre is szeretné felhívni a figyelmet a Budapesti Történeti Múzeum március 19-én nyíló kiállítása, amelynek középpontjában a király és udvara áll. A múzeum összegzése szerint a Hunyadi Mátyás, a király - Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban 1458-1490 című tárlaton a festmények és szobrok mellett ötvöstárgyak és miseruhák, díszes kódexek és fegyverek, oklevelek és faragott kőemlékek mutatják be az uralkodó és környezete életét.
Végül március 28-án nyílik a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása, Mátyás király öröksége - A gótikától a barokkig: reneszánsz művészet Magyarországon címmel. A mintegy 450 műtárgyat felvonultató kiállítás, amely legnagyobbrészt hazai egyházi illetve közgyűjteményekből származik, az egyházak művészete mellett többek között a kor sírművészetét, az erődépítészetet, valamint a kor nemesi kultúráját mutatja be.
A sajtótájékoztatón Monok István felidézte, hogy a reneszánsz kort bemutató tárlat nem előzmény nélküli: a Magyar Nemzeti Galériában 1983-ban már rendeztek nagyszabású kiállítást Mátyás király és a magyarországi reneszánsz címmel. Ez a tárlat tartja a mai napig a magyarországi látogatottsági rekordot: több mint félmillióan tekintették meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap