Meghal Bing Crosby amerikai filmszínész
2004. szeptember 13. 12:06
Harry Lillis Crosby Tacoma-ban látta meg a napvilágot 1903. május 3-án. Fiatalon kezdett el énekelni éjszakai mulatókban, művésznevét is akkor vette föl. Kellemes hangját lemezei tették világszerte ismertté. Egy statisztika szerint 2600 dalt énekelt korongra, 400 millió lemeze fogyott el 1975-ig, csak a Fehér karácsonyból több mint 170 millió. Filmes karrierje 1930-ban kezdődött, s több mint 70 filmben szerepelt. Főleg zenés mozidarabokban foglalkoztatták, de prózai szerepeket is eljátszott, vígjátéki és drámai hősöket egyaránt megszemélyesített. Az 1944-es Going My Way (A magam útját járom) című film főszerepéért kapta az Oscar-díjat. Néhány cím a legnagyobb filmsikereiből: Alice Csodaországban, Doktor Ritmus, Szent Mary harangjai, Kék egek, Egy jenki Arthur király udvarában, Vidéki lány, Fehér Karácsony. 1945-ben megpróbálkozott a produceri tevékenységgel, két vállalkozása azonban nem hozott átütő sikert. Televíziós szerepléseinek koronája a The Bing Crosby Show 1964-65-ben. Nemzedékének egyik szimbólumaként írta be a nevét az amerikai szórakoztatóipar történetébe. Néhány filmjét Magyarországon is bemutatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap