Jegyzőkönyv tisztázhatja Zentai nevét
2007. október 3. 08:00
A II. világháború idején gyilkossággal vádolt Charles Zentait (Zentai Károly) "tisztázza" egy archivált tanúkihallgatási jegyzőkönyv.
Korábban
A lap azonban most a Máder 1945. november 15-én történt kihallgatásáról készült jegyzőkönyv fordítása alapján azt állítja, hogy a százados a budapesti politikai katonai rendészeten csak Nagy Lajost nevezte meg elkövetőként. Mádernek ezt a tanúvallomását a budapesti népbíróság is felhasználta 1948 februárjában Nagy büntetőperében.
Zentai ellen a magyar hatóságok 2005 elején a Simon Wiesenthal Központ feljelentése alapján nyújtottak be keresetet Canberránál, és kérték a háborús bűnökkel gyanúsított férfi kiadatását. Zentai azóta is ártatlanságát hangoztatja, s azt állítja, hogy a Balázs Péter meggyilkolása előtti napon elhagyta Magyarországot.
Ernie Steiner, Zentai fia apja ártatlanságának bizonyítására két éve folytat kutatómunkát. Ebben nagy segítségére lehet egy magyar levéltárakban fellelt Máder-tanúvallomás leirata, amelynek lefordításában segítségére voltak a hozzátartozók, a család barátai, sőt maga Zentai is. Steiner hangsúlyozza: tisztában van azzal, hogy más tanúk apja ellen vallanak, de számára a volt százados kihallgatásáról készült feljegyzés nagyon fontos, mert Máder, amikor arról kérdezték, ki követte el a gyilkosságot, nem tett említést apjáról.
Steiner egyébként az apjára terhelő vallomásokat is alaposan kivesézte, így annak a Máhr Jánosnak a tanúskodását is, aki apja egységében szolgált. Máhr a népbírósági tárgyaláson azt vallotta, hogy mindenki tudta: Nagy és Zentai veri a foglyokat. Azt mondta, látta, amint egy egészséges, 18-19 éves fiút Máder szobájába hurcolnak, nagyjából abban az időben amikor Balázs Pétert meggyilkolták. Máhr azt állította, hogy Nagy és Zentai ütlegelték a fiatalembert, ami délután háromtól este nyolcig tartott, és ezen Máder is jelen volt. Máhr hozzáfűzte: állítását azokra a zajokra és sikolyokra alapozza, amelyek belülről hallatszottak.
Steiner végezetül azt állítja, hogy apját besorozták a magyar hadseregbe, a nyilaskeresztes pártnak sohasem volt tagja, s a kommunizmus, nem pedig az igazságszolgáltatás elől menekült el Magyarországról.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap