Jurisicsra emlékezik a kőszegi harangszó

Az 1532-es hadjárat

A törökök 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában megsemmisítő vereséget mértek a magyar hadakra, a csatatéren holtan maradt a magyar nemesség színe-java, II. Lajos király pedig menekülés közben a Csele patakba fulladt. A védtelenül maradt ország három részre szakadt, közepén az oszmán birodalom terjeszkedett, miközben a megosztott uralkodó osztály egy része Szapolyai János erdélyi vajdát, a másik Habsburg Ferdinándot választotta királlyá.

Szulejmán a kettős királyválasztás után Szapolyait támogatta a Habsburgok ellenében - ami érthető, hiszen végső célja Bécs elfoglalása volt. 1529-ben a hatalmas török sereg bevette a mohácsi csata után még csak kifosztott Budát, amelyet János királynak adott át, majd ostromot intézett a császárváros ellen, sikertelenül.

Bécs újabb, második ostromára 1532-ben indultak a törökök, akik ezúttal nem a Duna mentén, hanem a legrövidebb úton, a Dráván, a Zalán és a Rábán hidat verve nyomultak Bécs felé. Az útjukba eső várak ellenállás nélkül meghódoltak, így érkeztek el augusztus 5-én a Bécstől száz kilométerre fekvő Kőszegig. A kicsi és jelentéktelen, ám nem sokkal korábban megerősített vár kapitánya a horvát Jurisics Miklós volt. Jurisics 1522 óta szolgálta a Habsburgokat, s nem csak a hadakozásban, de a diplomáciában is kitűnt: 1529-30-ban követként járt Isztambulban, s jó kapcsolatba került a nagyvezérrel. A török elől a környékről sokan menekültek a várba, ahol Jurisics ellenállásra szánta el magát, s a mintegy százfőnyi őrséget felfegyverzett polgárokkal és parasztokkal egészítette ki.

Az ostrom váratlanul sokáig, több mint három hétig tartott, igaz a valódi harcok csak a szultán táborba érkezése (augusztus 16.) után kezdődtek és a gyakori eső is hátráltatta azokat. Augusztus 23-án egy török akna rést tört a várfalban, a támadók ostromtornyok bevetésével is próbálkoztak és fával töltötték fel a várárkot. A romhalmazzá változott vár védői kitartottak, legalább 12, de egyes feljegyzések szerint 19 rohamot vertek vissza, mígnem augusztus 28-án a nagyvezír tárgyalásokat kezdeményezett. A helyzete reménytelenségét belátó kapitány és az ostromba belefáradt nagyvezír (akik között személyes jó viszony állt fenn) végül megtalálta a megfelelő formulát.

Jurisics beleegyezett, hogy lemenjen a török táborba és színleg meghódoljon, a vár falaira is kitűzték a török zászlót, de ezután az ostromlók azonnal elvonultak. Mivel erre tizenegy órakor került sor, 1777 óta Kőszeg városában dél helyett ebben az időpontban szólalnak meg a harangok. Szulejmán ezután már nem próbálkozott Bécs elfoglalásával (ahol egyébként 80 ezer fős, válogatott keresztény sereg várta), hanem Stájerországot pusztítva hazavonult.

Mivel a török sereg hatalmas számbeli túlerőben volt, Kőszeg pedig nem számított fontos erősségnek, a kortársak és a történészek is találgatták a három hetes ostrom okát. Egyes feltételezések szerint a törökök nem hoztak magukkal faltörő ágyúkat, mert ezeket a Dunán szállították, mások szerint a szultán félt megütközni a Bécs alatt várakozó hadakkal, megint mások szerint a vesztegléssel éppen nyílt csatára akarta őket kényszeríteni. Akárhogy volt is, Kőszeg védői hősies tettet hajtottak végre és méltán szolgálhatnak példaképül.

A várvédő Jurisics báróságot, tanácsosi és kamarás címet kapott, ráadásul Kőszeget is megkapta ajándékba a császártól, szobra ott áll a kőszegi vár udvarán. A vár katonai jelentőségét csak a 18. század közepén vesztette el, ma turista látványosságnak számít.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)