Felfedték a történelem legnagyobb hamisításait
2008. november 16. 14:49 MTI
Hamis kövületek, szűzleányok lehelete és a spagettifa: az elmúlt évszázadok legnagyobb hamisításait gyűjtötte össze a New Scientist című folyóirat, a lista legrégibb eleme 1725-ből származik.
Korábban
Johann Bering német fizikus talált akkor egy sor hihetetlen fosszíliát, amelyekről nagysikerű tudományos könyvet írt. Aztán kiderült, hogy kollégái tréfálták meg, ők készítették kőből a kis, "ősréginek" beállított rovarokat, virágokat, leveleket, gyíkokat.
A hét címből álló listán nem kevésbé érdekes a "cardiffi óriás" esete sem: a megkövesedett, három méternél magasabb férfit 1869-ben találták egy New York állambeli farmon. Tudományos elemzések készültek róla, majd rájöttek, hogy közönséges szobor. 1912-ben "talált" az angliai Sussexben egy Charles Dawson nevű amatőr paleontológus egy koponyát és egy állkapcsot, amely szenzációt keltett, mivel úgy tűnt, hogy az emberré válás folyamatának hiányzó láncszemét jelentette. Negyven évig hittek benne, míg felfedezték, hogy a koponya középkori eredetű, az állkapocs pedig egy orángutáné volt.
Nem hamisító, hanem inkább tréfamester volt Cohausen német fizikus-orvos, aki a 18. században írt egy Hermippus redivivus című kézikönyvet, amelyben felfedte a halhatatlanság elérésének titkát: a recept egyszerű volt, csak be kellett lélegezni hozzá egy üvegbe összegyűjtött szűzleányi leheletet. A szerző a kézirat utolsó lapjain azonban bevallotta, hogy tréfált.
A 20. század tréfája a spagettifa. 1957-ben a BBC Panorama című műsorában közölte egy svájci család képét, amint éppen friss tésztát szednek egy növényről. Áprilisi tréfa volt, de a New York Scientist be akarta venni a "tréfás tudomány hét csodája" közé.
Federico Di Trocchio, a római La Sapienza egyetem történelemtudományi professzora a mai hamisításokkal kapcsolatban úgy vélekedett a Corriere della Sera című napilapnak, hogy azok gazdaságilag jelentősebbek, ugyanakkor akadályozzák a tudomány fejlődését. "A helyzet más, mint a múltban, az 1970-es évektől kezdve jelentősen megnőtt a kutatók száma, élesedik a verseny, a pénz meg mindig ugyanannyi. Ezért kezdtek nagy mértékben csalni a kutatásokkal" - magyarázta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap