Újra látható lesz a Zsolnay-szoborcsoport Pécsett
2007. május 8. 09:00
Felállításának századik évfordulóján, ősszel újra látható lesz a pécsi Zsolnay-szoborcsoport, amelynek felújítására mintegy 79 millió forintot költenek.
Korábban
A szocialista politikus hozzátette: a kivitelezést az önkormányzat költségvetéséből 65 millió, a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pedig 14 millió forinttal támogatja, utóbbi összeg a köztestület által indított közadakozási akció bevétele.
A Zsolnay-szoborcsoportot 2004 decemberében deszkaépítménnyel fedték be, miután a márvány talpakon álló, pirogránitból és bronzból készült szobrokon az elmúlt években repedések keletkeztek.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a kárt a megnövekedett gépkocsiforgalom miatti rezonancia és egy, a szobor talapzata mellett, a földben vezetett csapadékvíz-csatorna repedése okozta. A szivárgó víztől ugyanis átnedvesedett a talaj, az alkotás pedig megsüllyedt.
A Rákóczi utcában található műalkotást 1907-ben állíttatta Pécs városa a hét évvel korábban elhunyt kerámiagyáros emlékére. A gyár kiváló szobrásza és díszműtervezője, Apáti Abt Sándor nevével fémjelzett kompozíció középpontjában Zsolnay Vilmos látható, a mellékalakok a fazekasságot, a vegyészetet, a festészetet, a szobrászatot és az építészetet szimbolizálják.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap