Turisztikai együttműködésről állapodtak meg a királyi városok
2007. április 16. 18:30
A `királyi városok` - Esztergom, Székesfehérvár, Tata és Veszprém - vezetői turisztikai együttműködésről, fejlesztési projektek megvalósításáról írtak alá megállapodást pénteken Veszprémben.
Korábban
Az integrált fejlesztési projekt a négy város történelmi és kulturális hagyományaira épülő turisztikai vonzerő-fejlesztéseknek az összehangolását és megvalósítását célozza - mondta az ünnepélyes aláírást követően Debreczenyi János, Veszprém polgármestere. A megállapodás tartalmazza a közép-dunántúli régió turisztikai útvonalának kialakítását, a marketing feladatok összehangolását és a turisztikai fejlesztési pályázatokon való közös részvételt is.
Debreczenyi János elmondta: Veszprémben a vár további helyreállítása, szépítése a meghatározó cél. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani ünnepség színhelye, a várbeli Dubniczay-palota is nemrég újult meg 850 millió forintos állami támogatással. Rámutatott: gazdag történelmi és természeti értékek vannak Veszprémben, amelyek megőrzése és a közös pályázati programba való beépítésük döntő jelentőségű.
A fejlesztési tanács elnöke rámutatott: a régióban 2013-ig a városközpontok fejlesztésére több mint 20 milliárd forint, turisztikai fejlesztésekre pedig közel 30 milliárdnyi pályázati pénz áll rendelkezésre. Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: "királyi sétára", történelmi időutazásra invitálja látogatókat az ezer éves városban, Szent István városában, Alba Régiában. Emlékeztetett arra, hogy Székesfehérvár volt a magyar királyok koronázó és temetkezési helye, ez a város őrzi sok szent ember lábnyomát, s "nekünk kötelességünk - s nem csak a fehérváriaknak, hanem minden magyarnak - ezen emlékeket ápolni".
A polgármester elmondta: elsődleges a nemzeti emlékhely kialakítása, mely a Szent István Bazilika romjain épül fel (itt lesz majd a Bazilika Múzeum), a városház téren fény és hanghatásokkal idézik majd fel a történelmi múltat, a Magyar Király Szállónál lévő területen pedig felépítik maketten a 16. századi Székesfehérvárt, illetve kialakítanak itt egy történelmi kalandparkot is.
Knapp János Pál, Esztergom alpolgármestere elmondta: a város "séta projektje" lényegében a Várhegy és a Széchenyi tér összekötését jelenti a Kis-Duna sétányon keresztül, a Török bástya újjáépítésével, de felújítják a prímási palota előtti teret és több sétálóutcát is. Michl József, Tata polgármestere azt hangsúlyozta, hogy város- és turizmus-fejlesztési tervüknek a történelmi városközpont rehabilitációja áll a középpontjában, kiemelten az Esterházy-kastély és a tatai vár felújításával, valamint az angolkert rendbetételével.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.