Szellemi örökség lett a dervistánc
2007. március 22. 08:00
Az UNESCO az idei évet Rumi évnek, a Szema szertartást pedig az emberiség szellemi örökségének nyilvánította. Az elnevezés megértésében táncoló dervisek segítenek.
Korábban
Az est különlegessége emellett, hogy az előadás második részében az iszlám, a katolikus, a református és a zsidó vallás papjai együtt fohászkodnak a világbékéért. A nonprofit egyesület célja ugyanis a népek közötti tolerancia, a párbeszéd, az egyetértés és a szeretet közvetítése. `Mindenki attól fél, amit nem ismer` - fogalmazott az ügyintéző.
A dervisek története nyolcszáz évvel ezelőttre nyúlik vissza. Mawlana Dzsaláladdin Muhammad Rumi egy tudós fiaként született 1207. szeptember 30-án Belkh-ben Afganisztánban, később a törökországi Konya városában telepedett le. Az iszlámon belül az aszkétikus szúfi utat tette a magáévá. Költészete és prózai művei ma is ismertek; több száz évvel halála után többen olvassák műveit, mint valaha.
A szúfi felfogás fontos szertartása a Szema, ami Rumi idejéből származik, ám napjainkban is gyakorolják. Eközben a dervisek, azaz a szúfi irányzat követői folyamatosan forognak, kezüket és fejüket felfelé tartva, zene kíséretében. Lelki extázist élnek át, miközben mintegy önmagukat feladva felolvadnak Istenben.
Az érdeklődők tehát ebből a török spirituális szertartásból kaphatnak ízelítőt - nyolcszáz év és mintegy ezer kilométer távlatából.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap