Láncraverve vezekel a Wilberforce család
2007. március 20. 12:30
Két évszázaddal azután, hogy William Wilberforce kampányának köszönhetően eltörölték a rabszolga-kereskedelmet, két leszármazottja elindult, hogy "bocsánatot" kérjen.
Korábban
A rabszolgaság ellen küzdő William Wilberforce két leszármazottja is azok között a modern kori abolicionisták között volt, akik rabigába és láncokba öltözve akarják megtenni a Hulltól Londonig vezető mintegy 400 km-es utat. A vállalkozás része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyekkel bocsánatot akarnak kérni az Angliában három évszázadig virágzó rabszolga-kereskedelemért, és tiltakozni a modern rabszolgaság minden formája ellen.
Mozifilm a rabszolgaság eltörléséről: Amazing Grace
Lady Kate Davson, az egyik ükunoka, az utazás megkezdése előtt nyilvánosan kért bocsánatot "minden fekete testvérétől". "Nagyon megalázó számunkra itt állni láncokkal a testünkön. Csak annyit szeretnék mondani, hogy remélem, fekete testvéreim a világ minden pontján megbocsátanak nekünk mindazért, amit elkövettünk ellenük. Teljesen biztos vagyok benne, hogy William Wilberforce most velünk menetelne" - mondta Lady Davson.
A résztvevők március 24-én fognak csatlakozni a canterbury és yorki érsek által vezetett Tanúbizonyság menetéhez (Walk of Witness) Westminsterben. Útközben csatlakozik hozzájuk március 7-én Lincoln püspöke, Dr. John Saxbee tiszteletes, és John Prescott miniszterelnök-helyettes is. Andrew Winter szerint a csapat a "rabszolga-kereskedelem örökségét érintő témákat fog felvetni. De a legfontosabb, hogy bocsánatot fogunk kérni Anglia, Európa és a többi ország nevében a rabszolga-kereskedelemben való részvételért. Gyógyító hatású lehet az együtt menetelés, ami segít a rabszolga-kereskedelemmel szembeni érzelmi reakciók feldolgozásában. Ez egy olyan nyílt seb a nemzet testén, amelyet eddig nem vettünk figyelembe."
Winter szerint a bocsánatkérés elkerülhetetlen. "Utunk során több iskolával is kapcsolatba kerülünk, amelyekben feltárjuk a rabszolga-kereskedelem igazi arcát. Csak egyet tehetünk, őszintén bocsánatot kérünk. Magunkat megmentőkként állítottuk be, pedig mi voltunk a legrosszabb elkövetők. Semmi, ami azóta történt, nem menthet fel bennünket a felelősség alól." David Pott szervező szerint a résztvevők az út során képet kapnak arról, milyen fizikai megpróbáltatásoknak voltak kitéve az afrikai rabszolgák. "Minden expedíció kockázatot jelent - a rabszolga-kereskedelmi utak pedig igen kockázatos vállalkozások voltak, Így nem csoda, hogy utunk során, amellyel valamit helyre akarunk hozni az okozott kárból, kihívásoknak vagyunk kitéve. Ennek ellenére a töredékét sem kell elviselnünk annak, amin a rabszolgák keresztül mentek."
William Wilberforce 1728-ban született Hull városában gazdag kereskedő családban. 1878-ben bemutatták az abolicionista Thomas Clarksonnak, és megbízták a rabszolgaság eltörléséért indított parlamenti kampány vezetésével. 1789-ben beszédet mondott az Alsóházban a rabszolga-kereskedelem eltörlése mellett, majd 1790-ben engedélyt kapott egy bizottság felállítására, amelynek segítségével betekinthetett a rabszolga-kereskedelembe. Egy évvel később törvényjavaslatot nyújtott be a rabszolga-kereskedelem eltörléséről, ami azonban megbukott 1792-ben és 1793-ban több hasonló törvényjavaslatot is előterjesztett, 1806-ban pedig egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltotta volna a brit állampolgárok részvételét a francia gyarmatokon folyó rabszolga-kereskedelemben. A Felsőház elé került, rabszolga-kereskedelem eltörléséről szóló törvényjavaslat sikeresnek bizonyult, és az uralkodó 1807. március 25-én jóváhagyja a törvényt. |
A rabszolgaságot 1807-ben törölték el Wilberforce összehangolt kampánya következtében. Az abolicionisták parlamenti ellenfelei közé tartozott sok befektető, politikus, arisztokrata, London városa és az anglikán egyház is, amely rabszolgákkal műveltette karibi cukornád-ültetvényeit. Tavaly Tony Blair miniszterelnök "mélységes sajnálatát" fejezte ki Anglia részvétele miatt a "szégyenteljes" kereskedelemben, de a bírálók szerint a kormánynak végre nyilvánosan is bocsánatot kellene kérnie.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.