Széchenyi György esztergomi érsek Budán három iskolát alapít
2004. szeptember 13. 12:06
1687. március 19-én Pozsonyban Széchenyi György esztergomi érsek három budai iskola alapító oklevelét írta alá, köztük az Academicum et Universitatis Collegiumét, a mai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumét. Az első egy Academicum et Universitas Collegium, azaz főiskolai és egyetemi gimnázium 1949 óta II. Rákóczi Ferenc Gimnázium. A második intézmény Collegium Alumnorum Clericolium, vagyis papnevelő szeminárium. A harmadik iskola világi ifjak kiművelésére hivatott nevelőintézet a Convictus volt. Az érsek az iskolák létesítésével a jezsuitákat bízta meg, s a felmerülő költségek fedezésére 200 ezer forintnyi értéket bocsátott a rend rendelkezésére. Célja a másfél évszázados török megszállás után a keresztény műveltség újraültetése volt. A jezsuiták rendházuk és iskoláik elhelyezésére az 1686. évi pusztító ostrom ellenére csodálatosan épen maradt hat budai épület egyikét, a Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom szomszédságában álló török Medresze falait kapták meg. 1687. december 6-án indult meg itt az oktatás a jezsuiták budai kollégiumában. Az iskola olyan kiváló hazafiakat nevelt, mint Eötvös József, Keleti Károly, Semmelweis Ignác és még sokan mások. A gimnázium a főváros legrégibb középiskolája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap