A britek kényszeríthették ki a falklandi háborút
2007. március 14. 11:00
A britek kényszerítették rá Argentinát a Falkland-szigetek megtámadására - állítja az egykori katonai rezsim vezetőjének leszármazottja.
Korábban
Argetína egykori vezetőjének özvegye és gyerekei azt állítják, hogy a háborút a britek tervezték meg, hogy azzal elkerüljék azokat a kényelmetlen tárgyalásokat, amelyek sziget feletti uralmuk elvesztéséhez vezettek volna. A Daily Telegraphnak Buenos Airesben Leopoldo Galtieri fia, Carlos adott interjút, aki abban keményen kifakadt Anglia ellen: `Meg vagyok győződve arról, hogy Anglia akarta a konfliktust. Rájöttek, hogy tárgyalniuk kellett volna (méghozzá az ENSZ égisze alatt). Mit tettek hát? Úgy csináltak, mintha Argentína lenne az agresszor`.
Galtieri bejelenti a Falkland-szigetek elfoglalását, |
255 brit és 655 argentin katona halt meg |
Lemondása óta ez az első alkalom, hogy családja nyilatkozott, akik ezzel egy tisztább képet szeretnének festeni az akkori eseményekről. "A történelmet a győztesek írják, az igazságot azonban a vesztesek tudják" - mondta el az újságíróknak Galtieri felesége. A széles köztudatba átment történeten - miszerint "a gonosz, részeges diktátor háborút indít, hogy elégedetlen nemzete figyelmét elterelje" - szeretnének változtatni.
A konfliktusról a következő hetekben valószínűleg többször hírt adunk, tekintve hogy a 25 éves évfordulón sem a brit sem az argentin fél nem látogatja egymás megemlékezéseit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap