2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Meghal Beszédes József vízépítő mérnök

2004. szeptember 13. 12:06

Magyarkanizsán született 1787. február 12-én. Egerben teológiát, majd a pesti tudományegyetemen filozófiát hallgatott. 1813-ban a Mérnöki Intézetben mérnöki oklevelet, 1819-ben filozófiai doktorátust szerzett. A sárvízi Nádor-csatorna Társulat gyakornoka, majd az Esterházy-család uradalmi mérnöke volt Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony és Nyitra vármegyében. 1816-25 között a Sárvíz, a Sió és a Kapos szabályozási munkálatait és e folyóvölgyek vízrendezését irányította. A Balaton sorsát döntően meghatározó rendezési tervet dolgozott ki a tó vízszintjének csökkentésére. A munka gazdasági eredményei fellendítették a reformkor vízmunkálatait. A Sió szabályozásakor megépíttette Baja és Báta között a Duna árvízvédelmi töltéseit. Széchenyi István és József nádor támogatását élvezte. Ennek köszönhetően Széchenyi nagycenki tervezéssel bízta meg. 1827-28-ban részt vett az ausztriai linz-budweissi vasútvonal kitűzésében. 1830-tól Budapesten élt. Nevéhez fűződik Arad vármegyében a fehér-körösi 92 km hosszú Nádor-malomcsatorna - mint az első ipari csatorna - megépítése 1833-42 között. Több értékes térképe maradt fenn, s a műszaki szaknyelv is gazdagodott általa. Elsőként vetette fel az Al-Duna-szabályozás gondolatát, s a kerecsen-komorói tiszai átvágás tervével a folyó szabályozásának elindítója lett. 1848-49-ben a pest- szolnoki Magyar Központi Vasút igazgató-mérnöke lett, ekkor szervezte meg a vasút járműjavító műhelyét, a későbbi MÁVAG elődjét. A vízerő-hasznosítás és a magyar mezőgazdasági vízépítés (öntözés, lecsapolás), valamint a komplex vízgazdálkodás nemzetközi viszonylatban is korai úttörője, a magyar nyelvű műszaki irodalom egyik megteremtője volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár