Megszületett Jichak Rabin izraeli politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Az akkor brit fennhatóság alá tartozó Palesztinában született oroszországi bevándorlók gyermekeként. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, majd 18 éves korában csatlakozott az illegális zsidó fegyveres erők rohamosztagához, a Palmahhoz. Az 1948-49-es háborúban a Palmah hadműveleti osztályának parancsnoka volt, részt vett a Jeruzsálemért, Eilátért és a Negevért vívott harcokban. 1964-ben az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, az 1967-es hatnapos háború egyik győztes hadvezére. Ezt követően hamarosan diplomáciai-politikai pályára lépett. 1968-tól 1978-ig hazája nagykövete az Egyesült Államokban, 1974-től 1981-ig képviselő a Kneszetben, 1974-ben munkaügyi miniszter. Kétszer volt a Munkapárt vezetője (1974-1977, 1992-1995), s kétszer állt az izraeli kormány élén is ugyanezekben az években. A köztes időszakokban többször töltött be különböző miniszteri tárcákat. Második kormányfői periódusának három esztendeje alatt történelmi megállapodást kötött a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel, és békeszerződést írt alá Jordániával. A közel-keleti megbékélésen munkálkodó politikust 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1995. november 4-én Tel-Avivban - egy 250 ezer ember részvételével tartott béketüntetés végén - Jigal Amir egyetemi hallgató, egy 8 gyermekes rabbi 27 esztendős fia agyonlőtte. (A merénylőt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap