Sosem fejezte be iskoláit a neveléselmélet atyja

Száznyolcvan éve, 1827. február 17-én halt meg Johann Heinrich Pestalozzi svájci pedagógus, oktatásreformer

Népnevelés Rousseau szellemében

Pestalozzi 1746. január 12-én született Zürichben egy Itáliából bevándorolt, elszegényedett család sarjaként. Orvos apját ötéves korában vesztette el, ettől kezdve édesanyja és nőrokonai nevelték, ami döntő hatással volt későbbi nézeteire. Pedagógiájában központi szerepet kapott az anya, az anyai szeretet és nagy teret hagyott a spontán érzelmeknek. A túláradó anyai szeretet azonban határozatlanná, lággyá is tette, játszótársai sokat gúnyolták fiús játékokban ügyetlen pajtásukat.

Pestalozzi iskolai tanulmányait nem fejezte be, a felvilágosodás eszméitől felvillanyozódva, Rousseau tanításait követve vissza akart térni a természethez. Megvett hát egy elhagyott birtokot és gazdálkodni kezdett, ám gyorsan csődbe jutott. Pestalozzi menteni akarta a menthetőt, így átállt a gyapotfonásra - a munkaerőt negyven szegény gyermek biztosította, akiket nem kizsákmányolni, hanem nevelni akart. Sok sikerrel most sem járt, vállalkozása tönkrement, s 1779-ben az utolsó gyermeket is el kellett bocsátania.

Ezután két évtizedig nem volt módja elképzeléseinek gyakorlati kipróbálására, sokszor a legnagyobb ínség közepette, magányosan élt és csak írásokat publikálhatott. Elveit először Egy remete esti órái címmel aforizmákban fogalmazta meg, majd az egyszerű népnek szánva közérthető regényformában is kiadta Lénárd és Gertrúd címmel. A négykötetes regény viszonylagos siker lett, így Pestalozzi 1782-ben megjelentette második népkönyvét is Kristóf és Elza címmel.

Bár javaslatai a hivataloknál süket fülekre találtak, a könyv egyes részleteit a lelkészek a szószékről olvasták fel, kalendáriumokba is bekerült, szerzőjét pedig 1792-ben a Francia Köztársaság Polgára címmel jutalmazták. 1797-ben publikálta nagyszabású történetfilozófiai értekezését Vizsgálódásaim a természet menetéről az emberi nem fejlődésében címmel.

A cselekvés ideje 1798-ban érkezett el számára, amikor a francia forradalmi seregek behatoltak Svájcba, s az új Helvét Köztársaság őt bízta meg, hogy Stans-ban gondoskodjon a hadiárvákról. Egy gazdasszony segítségével látta el, nevelte a majd száz gyermeket, de a munka felőrölte erejét. A sors megint nem volt kegyes hozzá: amikor már mutatkoztak volna eredmények, a kormány hadikórház céljaira lefoglalta az épületet.

Figyelembe vette a gyerekek egyéni fejlődését

Pestalozzi ezután pár évig egy iskolát igazgatott, 1801-ben a Hogyan tanítja Gertrúd gyermekeit című értekezésében összegezte az oktatásról vallott legfőbb elveit, majd 1805-ben bennlakásos iskolát alapított Yverdonban. Hírneve nőttön nőtt, az intézménybe az egész világból érkeztek a tanítványok és a módszere iránt érdeklődő pedagógusok, Magyarországról Brunszvick Teréz és gróf Esterházy Miklós kereste fel.

A hírnévnek azonban nem kívánt következményei is lettek: az iskola nem tudott mindenkivel csodát művelni, ráadásul Pestalozzi finoman szólva is híján volt a vezetői képességeknek. A szabadjára engedett tanárok közti vita gyűlölködéssé fajult, a légkör megromlott és az intézmény fokozatosan elvesztette népszerűségét; Pestalozzi csalódottan, elszegényedve vonult vissza 1825-ben. Egy évvel később még megírta Hattyúdalát és éppen egy újabb szegényintézet alapítását tervezte, amikor 1827. február 17-én elhunyt.

Pestalozzi összefüggő, logikusan felépített rendszert soha nem dolgozott ki. A nevelés szempontjából legfontosabbnak a családot tekintette, amely minden erkölcsi, értelmi és testi nevelés fő színhelye, központi alakja pedig az édesanya. Szerinte a gyermekben eleve benne rejlenek az erők és az ösztönök, a nevelőnek csak ezek kifejlesztéséről kell gondoskodnia. Ezek az erők az ismerés, az akarás és a művészet (régi magyar szóval tehetés). Az ember etikai fejlődésének három állomását különítette el: a természetes állapotot, a társadalmi állapotot és a harmóniát jelentő tiszta erkölcsöt, ahová csak az egyéni erőfeszítések révén lehet eljutni.

Pedagógiájában a gyermek sajátosságaira épített, s messzemenően figyelembe vette egyéni fejlődésüket. Előnyben részesítette a csoportmunkát az egyéni tanulással szemben, de a tanulócsoportokat nem az életkor, hanem a képességek szerint alakította ki. A már ismert dolgokból vezette le az új ismereteket, fokozatosan jutott el az érzéki benyomásoktól a tiszta fogalmakig.

Tanításainak hatása legkorábban és legerőteljesebben a népiskolai tanítóképzés terén érvényesült. Módszerei széles körben elfogadottá váltak, pedagógiai elveinek többsége része lett a modern általános iskolai nevelésnek, még a 20. század elején is számos reformmozgalom volt visszavezethető szellemi örökségéhez.

(Múlt-kor/MTI)