A nyugati nézőpontot nehezményezik a kanadai egyetemisták
2007. február 15. 12:30
Azt nehezményezték, hogy a Western Egyetem történelem tanszéke csak Észak-Amerika és Európa történelmével foglalkozik.
Korábban
Nyílt kritika vádaskodás nélkül
"Nem kritizálni akarjuk a tanárainkat, vagy azt, hogyan tartják az előadásaikat. Amennyire lehet, megpróbálnak pragmatikusak és figyelmesek lenni" - mondja Ngo. Ők csak azt hiányolják, hogy a Western történelem tanszéke nem kínál más népek történetével foglalkozó kurzusokat. Ngo szerint egyáltalán nincsenek előadások a feketék történelméről, mindössze egy kurzus foglakozik a kínai, egy a japán történelemmel, és egy áttekintő kurzus a kelet-ázsiai történelemmel.
Az egész történelem programban összesen kilenc világtörténelmet taglaló kurzus van, míg az európai történelemről 27, az észak-amerikai történelemről pedig 17 kurzust kínálnak.
"A kötelező előadások többsége Európára koncentrál. A hat vagy hét kurzusból álló modulok közül négy kötelező. Mind a négy vagy Észak-Európával vagy Európával foglalkozik. Más előadások felvételére nem is marad sok lehetőség" - mondja Ngo. A kínai vagy japán történelmet ismertető kurzusok például csupán áttekintést nyújtanak, de egy-egy téma részletes kifejtésére nincs lehetőség. "Az európai és észak-amerikai történelmet részletesen vesszük, míg a kétezer éves kínai történelemre csupán egy év jut" - mondja Ngo.
A két hallgató azt is kifogásolja, hogy az egyetemen nincsenek olyan professzorok, akik az Európán vagy Észak-Amerikán kívüli történelmet kutatják. Az Európán és Észak-Amerikán kívüli történelem ismerete ugyanis fontos szerepet játszik napjaink történéseinek megértésében - hansúlyozta Ngo.
"Ami ma Afrikában történik, az szorosan kapcsolódik az európai gyarmatosításhoz. Mi azonban az európai kolonizációt csak az európai gyarmatosítók szemszögéből tanuljuk" - mondja Lee. Aránytalanságok is szerepelnek a tananyagban, így a brit történelemmel foglalkozó kurzus szerint a gyarmatosítás nem befolyásolta India és Afrika fejlődését.
Ngo és Lee szerint a nem nyugati történelemnek a modern oktatás szerves részévé kell válnia. "Globalizált társadalomban élünk, és a problémák nagy része abból adódik, hogy nem értjük meg egymást. Ha csak az európai és észak-amerikai történelmet ismerjük, akkor a világot is csak nyugati szemmel fogjuk látni" - mondta Lee.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap