A kulturális sokféleséget szeretnék oktatni a britek
2007. február 9. 13:15
A brit kormány szerint az angol gyermekeknek meg kell tanítani az "alapvető angol értékeket", mert az országot a különböző etnikai és vallás csoportok elkülönülésének veszélye fenyegeti.
Korábban
Alan Johnson oktatásügyi miniszter elfogadta annak a jelentésnek az ajánlásait, amelyet azt követően készítettek, hogy 2005-ben négy angol iszlámista fiatal öngyilkos merénylete következtében 52 személy életét vesztette. A kormány azt reméli, hogy az ország 1,8 millió iszlámhívője körében megfékezheti a szélsőséges nézetek terjedését, ha a gyerekek az iskolában megtanulják megérteni és tiszteletben tartani a különböző kultúrákat.
"Anglia elkötelezett a szólásszabadság, a jogrend, a kölcsönös tolerancia és az egyenjogúság tiszteletben tartása mellett" - mondja Keith Ajegbo, a jelentés írója, aki korábban vezető tanárként dolgozott. Az angol-nigériai származású Ajegbo szerint a közösségi összetartozást azzal lehet erősíteni, ha a gyerekek megismerik az angol történelmet és kultúrtörténetet. "Fontos, hogy az iskolák a mai angol társadalom kialakulását befolyásoló témákkal foglalkozzanak, és a történelem segítségével megértessék ezeket a folyamatokat" - véli Ajegbo. Minden iskolának kapcsolatot kellene kialakítania más etnikai, kulturális, szociális és vallási összetételű iskolákkal, hogy a gyerekek találkozni tudjanak egymással, és együtt tudjanak működni.
Oktatási reformra készül a szigetország |
Mik is legyenek a közös értékek - teszik fel a kérdést egyre többen az Egyesült Királyságban. Alan Johnson szerint a kalsszikus angol szerzők (Shakespeare, Dickens, stb.), a két világháború és az algebra érinthetetlenek a tananyagban, viszont minden mást érdemes átgondolni. Az új oktatási reform során az iskolák sokkal nagyobb rugalmasságot kapnak majd, így például nyugodtan sor kerülhet arra, hogy egyes helyeken mandarint és urdut tanítsanak a francia és a német nyelvek helyett. Lehetővé tennék, hogy a gyerekek saját tempójuk szerint tanuljanak, és nem erőltetnék a tananyag bebiflázását sem. Az identitás és különbözőség jegyében pedig újraértelmeznek számos kérdést, így a britek rabszolga-kereskedelemben játszott szerepét is. A konzervatívok azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ország már így is tanárhiánnyal küzd, így nem túl életképes egy oktatási reformot ebben a helyzetben átvinni. Szerintük a legfontosabb egy idegen nyelv hosszantartó, biztos oktatása lenne. |
"Nemzetünkbe más országok fiai is beletartoznak. Meg kell becsülnünk történelmünket, és azt, hogyan alakította ki a ma létező sokszínűséget, fel kell ismernünk, milyen szerepet játszottak sikereinkben a bevándorlók" - mondja Johnson. A miniszter szerint nem kell előírni, mit is jelent angolnak lenni. A diákoknak maguknak kell megvitatniuk és felfedezniük identitásukat. "Meg kell engedni nekik, hogy megbeszéljék, minek is érzik magukat - feketének és angolnak, ázsiainak és angolnak, skótnak és angolnak, a gyökereiktől függően."
A jelentés szerint a nemzeti identitás bizonytalansága a fehér gyerekeket is legalább annyira érinti, mint a kisebbségi környezetben élőket. Erre vonatkozóan egy példát is említenek: egy fehér tanuló, miután meghallotta, hogy osztálytársai Kongóból, Portugáliából, Trinidadról és Lengyelországból jöttek, egyszerűen azt felelte a neki szegezett kérdésnek, hogy ő bizony "sehonnan sem jött".
Ön mit gondol? Nálunk milyen alapvető értékeket kéne tanítani az iskolákban? Itt megírhatja nekünk!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap