Fölcsuszamlás okozta az ókori cunamit
2006. december 15. 17:00
Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet szakemberei legújabb vizsgálatuk során megállapították, hogy a 35 kilométer hosszú földcsuszamlás a Bove-völgyben, az Etna keleti oldalán következett be.
Korábban
Komoly pusztítás az ókori tengerpartokon
A hatalmas földtömeg 10 km-t tett meg a szárazföldön, majd a partoktól 20 km-re jutott a Jón-tengerben. A szökőár pár percen belül megemelte a tengerszintet és a Földközi-tenger nyugati része felé vette útját. Elsőként a görög, az albán és az északi partokat érte el - írta a Panorama című olasz hetilap. A szökőár által fakasztott hullámok a vihar hullámaival összehasonlítva ugyan alacsonyabbak, de nagyon hosszúak és jellemzőjük, hogy gyors terjedésük vonatkozik a tengerszint alatt lévő egész vízoszlopra.
Az ókori szökőár rekonstrukciója |
A kutatóknak matematikai formulákkal és háromdimenziós számítógépes ábrázolással sikerült "lefilmezniük" a szökőár történetét, így kiderült, hogy a hullám három és fél óra alatt jutott el a Közel-Keletig, és rázúdult a mai Izrael, Szíria és Libanon partjaira.
A rekonstruálással fény derült a neolitikum egyik rejtélyére is: Atlit-Jam falu lakóit valószínűleg az etnai földcsuszamlástól származó hullám kényszerítette menekülésre. A település helyén ugyanis számtalan olyan nyomot találtak korábban, amiből arra lehetett következtetni, hogy a lakosoknak hirtelen kellett elhagyniuk lakóhelyüket. Ilyen volt például a hatezer kihalászott és otthagyott hal maradványa.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap