Karácsonyi árverés: a neolitikumtól a kortársakig
2006. november 28. 16:00
Korábban
Kalapács alatt a kortárs festők művei
Bőséges a választék 17-18. századi itáliai, német, osztrák, holland festők vásznaiban, kikiáltási áruk néhány százezer és 2-3 millió forint között van. A 19. századi magyar mesterektől, Barabás Miklóstól, Donáth Jánostól, a Magyarországon élő Anton Einsle udvari festőtől és ismeretlen magyar, osztrák, angol és német festőktől gazdag portrésorozat közül lehet válogatni. Ugyanebből a korszakból életképek, romantikus tájak már néhány százezer forintért is elvihetők.
Hoecke, Jan van den: Herkules válaszúton, 1647 - 51 között |
Paál László 1872 körül festett, jelzett vásznát Bényi László reprodukálta Paál kötetében. A kis festmény 8,5 milliós kikiáltási árról indul. Két Mednyánszky László tájképre 4-4 millió forinttól lehet licitálni. Koszta József virágcsendélete és Vaszary János erdőrészlete egyaránt 1,6 millióról indul. A Lyka Károly gyűjteményből származó Fátylas hölgy portréja, Rippl-Rónai József munkája és 3,8 millió forint a kikiáltási ára, de egy pasztell tájképért és egy szénrajzért már 440, illetve 380 ezer forinttól harcba lehet szállni.
Scheiber Hugótól a Dunai bárkák című védett képet 5 millió forintra taksálták, a kvalitásos Padon ülő férfi olajképét 650 ezerre. 1927-ben festette Aba-Novák Vilmos a Poros falu című nagyméretű vásznat, amely mindez ideig ismeretlen helyen lappangott, a szakma is csak fotóról ismerte, noha a korszak és a művész egyik igen jelentős alkotása. Kikiáltási ára 6,5 millió forint. A székesfehérvári városháza freskójához 1939-ben készült Aba-Novák vázlatot 4 millióról indítják.
Szőnyi István nagy táblaképe, a dekoratív Kaszakalapálók egy olyan ciklus darabja, amelynek további képeit csak reprodukcióban ismerjük. A sorozat az 1937-es párizsi világkiállítás pavilonjának pannójához készült. A világos olajtemperához viszont egy rézkarc vázlat is csatlakozik. Az olajképet 8,5 millióra, a karcot 46 ezerre árazták.
A reprezentatív művészek névsora pedig egészen a kortársakig, Schéner Mihályig, Fehér Lászlóig és El Kazovszkijig folytatódik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.