2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Révay József irodalomtörténész

2004. szeptember 13. 12:06

Kecskeméten született, 1895-ben belépett a piarista rendbe, papnövendékként a budapesti egyetem hittudományi karán tanult. 1902-ben bölcsészdoktori, 1904-ben latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1902-től tanított különböző gimnáziumokban, 1904-ben kilépett a piaristáktól, 1918-19-ben a fővárosi Veres Pálné Leánygimnázium igazgatója volt. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügy középiskolai feladatainak irányításával bízták meg, de a bukás után megfosztották állásától. Ezért 1920-tól szépirodalommal és népszerűsítő irodalommal foglalkozott. 1945 után a budapesti tudományegyetemen tanított. Nyugdíjazása után, 1952-től az irodalomnak szentelte életét. Az ókori irodalommal foglalkozó tudományos cikkei számos magyar és külföldi folyóirataiban jelentek meg. Írói munkásságának fő területét ismeretterjesztő regényei, elbeszélései, rádiónovellái alkották, amelyek az ókori kulturális élet ismeretanyagából táplálkoztak. Műfordítói munkája is jelentős. Szülővárosban hunyt el 1970. február 19-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár