90 éve süllyedt el a Titanic testvére
2006. november 21. 16:00
Korábban
Az óceánjárók fénykorának vége
A víz így elérte a kazánházat, a Britannic pedig süllyedési szintjét. Szerencsére pár válaszfal épen maradt, így a víz nem tört - volna - be a további kazánházakba, mivel azonban az alsóbb szinteken nyitva maradtak a hajóablakok, a víz ezeken keresztül mégis elöntötte a kazánházakat. Amikor immár hat hajórekesz állt víz alatt, bizonyossá vált, hogy a hajó a nem marad víz felszínén. A Britannic hiába volt erősebbnek és biztonságosabbnak építve, mint a Titanic, alig tíz perccel a robbanás után olyan állapotban volt, mint a Titanic egy órával a jégheggyel való ütközést követően. Bartlett kapitány még egy kétségbeesett kísérletet tett, hogy a közelben fekvő Kea sziget partjaira vezesse a hajót, de a legénység már megkezdte a mentőcsónakok előkészítését és vízre bocsátását.A száz méter mélyen nyugvó hajót 1975-ben a világhírű Jacques Cousteau találta meg, s azóta számos kutatást végeztek rajta. A legendás óceánjárók közül az Olympic szolgált a legtovább, nyugdíjazásának ideje 1934-ben, a Cunard és a White Star Line összeolvadásával érkezett el. A fedélzetén található berendezés minden darabját elárverezték, a hajótörzset pedig szétszerelték. Így ért véget az óceánjárók fénykora.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.