A gazdagok játszótere lesz a moszkvai Vörös tér
2006. november 15. 11:45
A Moszkva központjában a Kremltől és a Szt. Basil székesegyháztól nem messze álló épületet előkelő luxusapartmanokká varázsolják.
Korábban
Moszkva közepén, az egyik díszes, még a forradalom előtti időkből származó épületet 96 milliárd forint értékű pompás szállodává és előkelő apartmanokká alakítják át. Az eredeti, hatalmas udvart körülölelő épületet 1891-ben Roman Klein orosz építész tervei alapján luxus-bevásárlóközpontnak építették. A házban az 1917-es forradalom után a katonaság főhadiszállását rendezték, az alsó szinten pedig a Vörös Hadsereg raktára helyezkedett el. Az elmúlt évig az orosz Védelmi Minisztérium épülete volt, míg egy orosz bank meg nem szerezte.
A leendő szálloda és szomszédai |
A komplexumot tervező Jean-Michel Wilmotte, francia építész szerint ez az építkezés minden tervező álma. "Számomra ez egy egyedülálló és hihetetlen lehetőség. A Vörös tér védjegy, egy mitikus hely, amelyet naponta turisták ezrei fotóznak le. A kihívást az jelenti, hogy olyasmit hozzunk létre, ami tisztelettel adózik a hely történelmének, mégis valami korszerűt képvisel. Az előttünk álló feladat rendkívüli" - nyilatkozta az építész a The Sunday Telegraph c. lapnak.
Az 58 éves Wilmotte korábbi munkáiért megkapta a francia Becsületrendet, és dolgozott már Olaszországban, Koreában, Libanonban, Törökországban és Ukrajnában is. A francia építész arról nevezetes, hogy olyan tartózkodóan modern épületeket tervez, amelyek kiválóan illeszkednek a hagyományos környezetbe. Felkérték, hogy tervezzen egy operaházat a Bolsoj Színháznál, és e megbízás idején teljesen beleszeretett Moszkvába. "Szeretem a város arányait, az építészetét, a klasszikus és a totalitárius kor elegyét" -mondta később.
A szálloda és az apartmanok 2008 végére készülnek el. Az árak még nem ismeretesek, de egy éjszakára a luxusapartmanok nagyjából 5 millió forintba, míg a hotelszobák nagyjából 400 ezer forintba kerülnek majd éjszakánként. A szálloda ezzel világviszonylatban is az egyik legdrágábbá lép elő. Egy biztos: a havonta nagyjából 60 ezer forintnak megfelelő fizetésből élő orosz átlagemberek számára csupán elérhetetlen álmot jelentenek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap