Végső nyughelyére szállították Juan Perónt
2006. október 17. 20:21
Végső - immár harmadik - nyughelyére szállították kedden Juan Perónt, az Argentin Köztársaság háromszoros elnökét, aki máig élő legenda a dél-amerikai országban.
A peronista örökség |
Elárverezik Evita szemfedőjét |
A ravatalnál nagy tömeg gyűlt össze, gyászszertartást és megemlékezést tartottak, majd a menet peronista indulók éneklése közepette elindult a fővárostól mintegy 40 kilométerre, San Vicente településen lévő birtokra, amely Perón és felesége, a szintén legendás Evita közös pihenőhelye volt. Lovas gránátosok kísérték az argentin lobogóval letakart koporsót, de a rend rövid időre felborult, amikor a tömeg megrohanta, hogy utoljára üdvözölje a néhai politikust.
A San Vicentében lévő, 40 hektáros birtokot múzeummá alakították, és mauzóleumot emeltek rajta a házaspár számára (noha Evita odatemetése még a család engedélyétől függ). Ez lesz Juan Perón harmadik nyughelye. Halála után az argentin elnöki rezidencián emeltek sírhelyet számára, de az 1976-os katonai puccs után Jorge Videla tábornok eltávolítatta a holttestet, amely ezután Buenos Aires Chacarita temetőjébe került, és ott volt a múlt hétig.
Juan Perónt a munkásság juttatta hatalomra először 1946-ban, azután 1951-ben újjáválasztották, 1955-ben puccsal megfosztották a hatalomtól, de hosszú száműzetés után, 1973-ban, egy évvel a halála előtt ismét elnökké választották. A peronizmus ma is Argentína vezető politikai ereje, noha a politikai vonala nehezen meghatározható. Nestor Kirchner, a jelenlegi elnök baloldali peronista, az egyik elődje, a szintén peronista Carlos Menem viszont ultraliberálisnak számított.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.