Emléktáblát kapott az európai nőnevelés előfutára
2006. október 18. 09:30
Születésének kétszázadik évfordulóján Teleki Blanka grófnő és testvére, Emma egykori párizsi lakhelyén, a rue Vaugirard 37-es számú házán helyezett el emléktáblát a Párizsi Magyar Intézet.
Korábban
Az emléktábla felavatása |
A kiskora óta festőművész álmokat dédelgető grófnő éveket töltött híres mesterek mellett Münchenben és Párizsban. Pestre visszatérve (1843) őt is magával ragadta az a küzdelem, amelyet reformpolitikusaink folytattak a haza és haladás jegyében. Blanka grófnő életének igazi mérföldköve a Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében című írásának megjelenése volt (Pesti Hírlap, 1845. december 9.), amely ugyanazokhoz az idegen szellemben nevelkedett, s többnyire magyarul sem tudó nőtársaihoz szólt, akikhez Vörösmarty Mihály Az úri hölgyhöz című költeményét írta.
Teleki Blanka 1846 nyarán bejelentette, hogy főrangú leányok hazafias nevelése céljából Pesten intézetet nyit, amely azonban osztályostársai "nyomorúságos előítéletei" miatt csak 1847 őszén népesült be. Vezető tanára: Vasvári Pál, nevelőnője Lővei Klára volt. A márciusi forradalmat Blanka grófnő lelkesen, növendékeinek a Nemzeti dalt is elszavalva üdvözölte. Az Életképekben megjelent cikkével (Előbb reform, azután nőemancipatio) nőtársait a hazaszeretet helyes megélésére és önmérsékletre intette. 1848 végén intézetét bezárta, és Lővei Klárával együtt követte a kormányt Debrecenbe. Továbbra is kapcsolatban maradt Vasvárival, és pénzzel támogatta az általa toborzott Rákóczi-szabadcsapatot, amelynek zászlóanya tisztét is vállalta.
Világos után családja szatmári birtokán (Pálfalva) folytatta "meghosszabbított szabadságharcát": bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit és a nép hangulatáról jelentéseket küldött Párizsba. A "kora egyik legveszedelmesebb lázadójává" kikiáltott grófnőt a hatóságok 1851 májusában elfogták, és tíz év várbörtönre ítélték. Két év vizsgálati fogságban, három Kufsteinben és egy Laibachban - ezek voltak Teleki Blanka szenvedésének stációi. 1857-ben általános amnesztiával szabadult. További életét önkéntes száműzetésben töltötte. München, Stuttgart és Drezda után - megrendült egészségét helyreállítandó - a francia Riviéra felé tartott, amikor Párizsban váratlanul elhunyt. Hamvai a Montparnasse temetőben nyugszanak.
A szintén író és esszéista Emma 1840-ben ment férjhez Auguste De Gerandóhoz, két gyermekük született, Antonina és Attila. Emma 1849 végén Németországba ment, ahol betegeskedő férje hamarosan meghalt, és az immár özvegy Emma a 2 gyerekkel nem tért vissza Magyarországra (ami nem is lett volna jó ötlet, tekintve nővére későbbi letartóztatását), hanem 1850 elején Franciaországba emigrált.
A párizsi emléktáblát Erdős André nagykövet és a Teleki család leszármazottja, Judit Teleki de Gérando avatta fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap